vállalkozás

07.
12.
10:26
Kata: más volt a terv? Valami félremehetett rövid idő alatt

Kata: más volt a terv? Valami félremehetett rövid idő alatt

A 2023-as költségvetési tervezet még nem számolt azzal, hogy az új szabályok a mostani katásokat egyszerűen kiveszi a rendszerből. Akkor még más lehetett a kormányzati terv, a szigorú új előírásokra már kedden igent mondhat a parlament.

Szerző(k): Csernátony Csaba
07.
12.
06:20
Parragh László is kommentálta az új kata-szabályokat

Parragh László is kommentálta az új kata-szabályokat

A tervezet illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eredetileg javasolt, ugyanakkor kissé erőteljesre sikerült – így kommentálta Parragh László, a szervezet elnöke a VG-nek a kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénymódosítást.

Szerző(k): Szász Péter
07.
05.
14:09
Lejárt a beszámolási határidő, bírság és törlés fenyegeti a cégeket

Lejárt a beszámolási határidő, bírság és törlés fenyegeti a cégeket

Azok a vállalkozások, amelyek nem készítették el határidőre az előző évi beszámolójukat, a NAV pótlásra vonatkozó 30 napos haladékát követően már több százezer forintos bírságot kaphatnak. Újabb 30 napot követően pedig már az adószámot, majd a céget is törölhetik a cégjegyzékből.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
01.
10:34
Elérte a katások szorongatása a vállalkozói piacot

Elérte a katások szorongatása a vállalkozói piacot

Június első felében 40 százalékkal kevesebb új egyéni vállalkozó lépett piacra az építőiparban, mint tavasszal, a korábbi adatoktól pedig még inkább elmarad a múlt havi trend. Ha átalakítják az adózást, az akár 30 ezer vállalkozót is érinthet.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
06.
27.
08:15
Még mindig nagyot, de már nem rekordméretűt esett májusban a kínai ipari vállalatok nyeresége

Még mindig nagyot, de már nem rekordméretűt esett májusban a kínai ipari vállalatok nyeresége

Mérséklődött a kínai ipari vállalatok nyereségének visszaesése májusban, miután az ország szárazföldi részén a koronavírus-járvány legújabb hullámának megfékezésére alkalmazott, a termelésben és az áruforgalomban is súlyos fennakadásokat okozó korlátozásokat enyhíteni kezdték - írta meg az MTI.

Szerző(k): Szabó M. István
06.
24.
11:01
Káosz övezi a rezsicsökkentés igénylését, egy hét maradt a nyilatkozásra

Káosz övezi a rezsicsökkentés igénylését, egy hét maradt a nyilatkozásra

Jogászoknak, könyvelőknek is komoly fejtörést okozhatott a kormány nemrég kiadott rendelete, miszerint a rezsicsökkentést meghosszabbítják a mikrovállalkozások számára. A Napi.hu könyvelő segítségével segít tisztába tenni, mit szabad és kinek: aki jogosulatlanul veszi igénybe a rezsicsökkentést, végül a piaci ár dupláját is fizetheti.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
06.
22.
06:21
Sokkal jobb romániai vállalkozásnál dolgozni, mint magyarnál

Sokkal jobb romániai vállalkozásnál dolgozni, mint magyarnál

Az elmúlt évek gyors keresetemelkedésének köszönhetően Magyarországon a bruttó és a nettó keresetek 2010-hez képest 2021-re egyaránt 2,2-szeresükre nőttek nominálisan,1 ami éves átlagban 7,3 százalékos növekedés. A rendkívül dinamikus emelkedés kedvező a dolgozók szempontjából, de kihívás a munkáltatók számára: hogyan tudják kigazdálkodni a növekvő terheket itthon és a kelet-európai “kistigris” Romániában?

Szerző(k): Molnár Csaba
06.
21.
18:29
Több száz milliárd forintot küld Brüsszel a kormánynak Ukrajna miatt

Több száz milliárd forintot küld Brüsszel a kormánynak Ukrajna miatt

Az Európai Bizottság 1,14 milliárd euró (mintegy 442,37 milliárd forint) összegű magyar programot hagyott jóvá, amely az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben ágazatokon átívelően támogatja a vállalkozásokat - közölte a brüsszeli testület kedden.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
15.
15:35
Magányos és óvatos - ilyen a magyar vállalkozó

Magányos és óvatos - ilyen a magyar vállalkozó

Egy friss kutatás szerint magas a hazai vállalkozási kedv, de az innováció terén bőven elmaradunk a nemzetközi átlagtól. A startup kultúra egyáltalán nem sajátja a magyar vállalkozói közegnek, sokkal jellemzőbb középkorúként belevágni egy üzletbe, ezért pedig leginkább a az okolható, hogy a fiatalok nagyobb része, nem bízik a képességeiben.

Szerző(k): Sasvári Marcell