A hamarosan kifutó áram- és gázvásárlási szerződések után a tőkeerős magyar vállalkozásoknak sem lesz könnyű előnyös megállapodást kötni. Egy átfogó kkv-s energiafelmérést végző szervezet, a Magyarok a Piacok Klub elnöke, Essősy Zsombor szerint ma még csak beszélünk a válságról, az inkább decemberben vagy jövő januárban üt majd be.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA Gazdasági Versenyhivatal szerint a MindentMent fogászati lánc megtévesztette a hirdetéseivel a fogyasztókat, de mivel kisvállalkozásról van szó és a cég együttműködött a hatósággal, ezért csak megintették őket.
Szerző(k): Koncsek RitaÚj egyeztető tanácsot hoz létre az építőipar számára Lázár János építési miniszter, és ennek egy éven belül nyilvános listát kell készítenie a 2035-ig esedékes állami beruházásokról. Az állami sztrádaépítések nem állnak le; a pedagógusoknak, orvosoknak lakásprogramot hirdetnének. Hosszútávon ő és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is bízik a fellendülésben, de azt mindketten belátják, hogy a következő két év kínlódás lesz az építőiparban.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonRomániában a kis- és középvállalatok nem igazán lelkesednek azért, hogy miközben elszállnak az energiaköltségeik és többet kell fizetniük beszállítóiknak, még a minimálbért is emelje a kormány.
Szerző(k): Komócsin SándorSzeptember 1-jétől már nemcsak magánszemélyek tudnak átköltözni Magyarországról egy másik EU tagállamba, hanem akár cégek is. Bár jó pár hónapot várni kell a határon, de a nap végén a kft.-nkből például GmbH válhat. Ráadásul, a költözés még adóelőnnyel is járhat.
Szerző(k): Domokos LászlóA nagy energiavásárló vállalkozások számára segít a kormány egy bankgarancia-programmal, hogy az energiakereskedők három hónapos elvárásának megfelelhessenek. Az elmúlt időszakban az energiavásárlásnál az árak emelkedése miatt a fizetési kötelezettségek is megnőttek már a rövidebb időszakokra vonatkozóan is. Az állam itt lép be köztes szereplőként a kereskedők, a bankok és az ügyfelek közé. A programra 800 milliárd forintot költenek.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Temetkezési Szolgáltatók Egyesületének elnöke komoly áremelésekre számít a magas energiaköltségek miatt. A törvény szerint évente csak kétszer emelhetnek árat a hamvasztóüzemek, a december 1-jei áremelésbe pedig sokan a tízszeres gázárat is beleszámolják.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA rezsikiadások visszaszorítása a társadalom minden szintjét érinti. A kereskedelmi vállalatok által alkalmazott intézkedések példaként szolgálhatnak mindenki számára, hiszen a működési költségek minimalizálásával megfékezhető a drágulás, ami a vásárlók szempontjából is elengedhetetlen.
Szerző(k): Csernátony Csaba