Nagyon leszűkült az ellenzék mozgástere fél évvel a választások előtt. Lényegében két eszköz maradt a kezükben a kampányra, ez azonban elriaszthat sok, a kormánytól elforduló szavazót is - írja elemzésében a Policy Agenda (PA).
Szerző(k): Szász PéterAz elmúlt hét és félév kormányzati tevékenységéről szóló füzet jelenik meg hamarosan – számolt be a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Fidesz szavazótábora több mint tíz éve hozzászokott, hogy szinte minden választáson kaszál a pártja, ezért elkényelmesedett és 2018-ban sokan otthon maradhatnak közülük. Ez akár választási vereséghez is vezethet - véli Závecz Tibor, a nevét viselő közvélemény-kutató intézet igazgatója.
Szerző(k): Komócsin SándorA teljes népességen belül és a biztos pártválasztók között is veszített támogatottságából a Fidesz, bár előnyük a többi párthoz képest továbbra is tetemes – derül ki az Iránytű Intézet által a Magyar Nemzet számára készített felmérésből.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBenyújtja lemondását az osztrák kormány kedden, a múlt vasárnapi választások győztes pártjának vezetője, Sebastian Kurz pedig pénteken várhatóan kormányalakítási megbízást kap - jelentette az osztrák sajtó hétfő este.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai külügyminisztérium szerint a vasárnap Venezuelában tartott regionális választások "nem voltak sem tisztességesek, sem szabadok" - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMegszületett a pontos törvényjavaslat-szöveg arról, hogyan alakítanák át a választási rendszert ellenzéki pártok - írja a 444.hu.
Szerző(k): Szász PéterOrbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke levélben gratulált Sebastian Kurznak az Osztrák Néppárt vasárnapi választási győzelméhez - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna