A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az Ördög ügyvédje néven elhíresült ügyben, a Borkai Zsolt volt győri polgármestert is érintő felvételek nyilvánosságra hozatala miatt. Az ügyészségi közlemény nem nevezi meg a vádlottakat, annyit közölnek, hogy egy ügyvéd és egy másik személy "különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép-, illetve videófelvételeket hozott nyilvánosságra az interneten, amivel az érintetteknek jelentős érdeksérelmet okozott". Czeglédy Csaba ügyvéd, DK-s politikus korábbi nyilatkozata szerint őt gyanúsította meg az ügyészség.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy éves börtönbüntetést kapott a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos rémhírterjesztés miatt Gődény György gyógyszerész, az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették - írja a Mandiner.
Szerző(k): Szász PéterEgy indokolatlan ügyvédi szerződés miatt még 2008 végén indult eljárás a Medgyessy-kormány egykori helyettes államtitkára ellen. Első fokon már egyszer felmentették a vád alól, de a megismételt másodfokú eljárásban most 600 ezer forint megfizetésére kötelezték Kodela Lászlót.
Szerző(k): Szabó DánielEgy regionális bűnügyi igazgatóság osztályvezetője és egy könyvelő cég közösen azt ajánlották fel vállalkozásoknak, hogy pénzért leállítják a velük kapcsolatos adóhatósági eljárásokat. Összesen hét vádlottja van az ügynek, amelyben még lőfegyvert is lefoglaltak a nyomozás során.
Szerző(k): Szabó DánielGépjárművek műszaki engedélyeztetésével és a műszaki ellenőrzést végző megyei vizsgaállomások hatósági ellenőrzésével foglalkozott az a vezető beosztású kormányhivatalnok és társai, akik ellen vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. A 70 vádlottból 43-at börtönbe küldenének.
Szerző(k): Domokos ErikaHárom vádlott esetében is ítélet született azon a bírósági előkészítő ülésen, amelyen a budapesti vizes vb megrendezésére létrehozott állami cég egykori gazdasági igazgatójának, Balogh Sándornak is ott kellett volna lennie, ha nem szökött volna külföldre. Három vádlott elismerte a bűnösségét és elfogadta az ügyészség által felajánlott büntetést - értesült a Blikk.
Szerző(k): Domokos ErikaA nyomozó ügyészség vádat emelt a magyar-ukrán határszakaszon szolgáló 16 volt pénzügyőr ellen, akiket folytatólagosan elkövetett, hivatali vesztegetés elfogadásával vádolnak, és akár tíz év börtönbüntetéssel sújthatnak.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjabb súlyos bűncselekménnyel vádolják a fideszes Simonka Györgyöt: a Központi Nyomozó Főügyészség szerint a vesztegetéssel és korrupciós bűncselekményekkel vádolt politikus öt millió forint átadásával befolyásolta egy tanú vallomását.
Szerző(k): Szabó Dániel