Úgy tűnik, az utasok szívesen töltik az idejüket a büfékocsikban, jól fogynak a sör-burger menük.
Szerző(k): EconomxFolytatódik a fővárost elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése. A tervek szerint kétvágányú, villamosított, 100-120 km/h sebességre alkalmas pálya épül, részben új nyomvonalon, illetve egy új dunai átkelőre is szükség lesz.
Szerző(k): Sánta AndrásElérte Pest vármegyét szombaton kora hajnalban a délnyugat felől érkező kiterjedt zivataros rendszer. Több mint ezer bejelentés érkezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére szombat reggelig. Pestszentimre-felső és Kispest állomás között nem közlekedhetnek a vonatok a vasúti pályára dőlt villanyoszlop miatt. Iszap átfolyás miatt késésekre kell számítani a Budapest-Vác-Szob vonalon.
Szerző(k): EconomxA MÁV-Volán csoport augusztus 1-jétől – további intézkedésig – tíz regionális vasútvonalon, vonalszakaszon vonathelyettesítő autóbuszokkal szolgálja ki utasait az Építési és Közlekedési Minisztérium elrendelése alapján – közölte a MÁV-Volán csoport.
Szerző(k): Varga CsengeA 9 eurós jegy sikere után, nemrég vezették be Németországban az elsősorban az ingázókat megcélzó egységes, úgynevezett Deutschlandticketet. Úgy tűnik, máris van hatása, érezhetően nőtt az országban a vonattal utazók száma.
Szerző(k): EconomxMegmentettek tíz embert a lángok közül a fővárosi hivatásos tűzoltók, miután tűz ütött ki egy dízelmozdonyon.
Szerző(k): Varga CsengeSzáztizenkét európai légi és vasúti jegy árát hasonlította össze a Greenpeace. Átlagosan az derült ki, hogy vonattal négyszer drágább utazni, mint repülővel.
Szerző(k): EconomxTíz vasúti vonalon szünetel a vasúti személyszállítás augusztustól, helyette autóbuszos pótlással oldják meg a közlekedést. A MÁV szerint nem utasbiztonsági óvintézkedésként hozták a meg a döntést, hanem a jármű- és személyzethiány okozza a problémákat.
Szerző(k): Varga Csenge