A Mohácsi Busójárásra utazók könnyebb eljutása érdekében február 18-án és 19-én, szombaton és vasárnap változás lesz a vonatmenetrendben.
Szerző(k): Varga CsengeGyakorlatilag nincs olyan ágazat az országban, ahol ne lennének folyamatban az egyeztetések a fizetések emeléséről. Ezeknek a tárgyalásoknak a sikere ugyanakkor még kérdéses: az állami cégeknél a kezdeti lendület után holtpontra jutottak az egyeztetések, míg a fővárosi cégek többségénél már megvan az alku. A versenyszférában a társaságok nagy része tavasszal változtat a béreken, ám a meghatározó munkáltatóknál már folynak az egyeztetések, a tapasztalatok jobbak, mint korábban.
Szerző(k): Nagy KristófHiába kért 25 százalékos béremelést a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a kormány egyelőre nem talál forrást a közszférában dolgozók idei béremelésére.
Szerző(k): Hercsel AdélTavaly közel összesen 700 millióan utaztak a MÁV, a HÉV és a Volánbusz járatain.
Szerző(k): Hercsel AdélJanuárban már aligha lesz megállapodás az állami közszolgáltató cégeknél a fizetések idei rendezéséről, noha a vasútnál, a Volánnál, a postánál, és a közműszektorban is gyors bértárgyalásokra készültek a képviseletek és a munkáltatók. Most úgy tűnik, hogy holtpontra jutottak az egyeztetések, noha az országos érdekegyeztető fórumon elhangzott elvekkel mindenki egyetértett. Lázár János kezében lehet a megoldás?
Szerző(k): Nagy KristófMég keresik a kompromisszumot a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői.
Szerző(k): EconomxA bérharc jegyében zajlott ez a hét is: a jelek szerint az állami vállalatok munkavállalói nem hagyják magukat, és addig küzdenek, tárgyalnak, amíg nem érik el, hogy a béremelésük utolérje a megvadult inflációt. Mindeközben az állami egészségügyben élesedik az új ügyeleti rendszer, ahogy sajnos az a szomorú igazság is kiderült az élelmiszerárakról, amelyet sokan régóta sejtettek. A Napi.hu heti gazdasági összefoglalója.
Szerző(k): Hercsel AdélA jövő héten indulnak az egyeztetések az állami közszolgáltató cégeknél, MÁV-nál, a Volánnál, a Magyar Postánál és az állami közműveknél a fizetések idei rendezéséről – értesült a Napi.hu. Információink szerint a 2021-ben megkötött bérmegállapodás alapján az idei évre tervezett 5 százalékos béremelés helyett átlagosan 15-16 százalékkal nőhet az érintett munkavállalók fizetése. A felek gyors megegyezésre számítanak.
Szerző(k): Nagy Kristóf