volodimir_zelenszkij

03.
15.
15:18

Beszakadó olajárak, folyamatos bombázás és 3 millió menekült a háború 20. napján

Szorul a hurok Kijev körül, egy panelblokkot célzó éjjeli rakétatámadásban legalább 4 civil meghalt. Vitalij Klicskó polgármester 36 órás kijárási tilalmat rendelt el a közelgő orosz erők miatt. Ukrán tábornokok eligazítást tartottak a város védhetőségéről, miközben a cseh, lengyel, és szlovén államfő Volodimir Zelenszkij elnöknél tett látogatást, derül ki az Al Jazeera jelentéseiből.Zelenszkij Boris Johnson brit elnökkel, és a balti országok vezetőivel is tárgyalt, videóhíváson keresztül. A beszélgetésen arra emlékeztette őket, hogy Európa szabadságáért is küzdenek Ukrajnában, és megkérte a feleket, hogy segítsenek magukon azzal, hogy még több fegyvert küldenek az ukrán hadseregnek. Hálás minden segítségért, de enélkül nehezen tudnák megtörni az orosz offenzívát.Az ENSZ bejelentette, hogy keddre az Ukrajnát elhagyók száma megközelítette a 3 milliót. A menekültek fele-fele arányban felnőttek és gyerekek, így elmondható, hogy a háború kitörése óta minden percre jut legalább 1-1 menekülő ukrán mindkét korcsoportból. A legtöbben továbbra is Lengyelországot választják, akik a tömegek 60 százalékát fogadták eddig. Őket követi Románia, Moldova, Magyarország, és Szlovákia 400 és 200 ezer közti számokkal.A keddi sikeres evakuáció után, mára 2000-re nőt azoknak az autók száma, akik el tudták hagyni a napok óta ostrom alatt álló Mariupol városát. Ezelőtt hiába egyeztek meg többször humanitárius folyósóról a felek, az oroszok mindig tüzelni kezdtek a környékre. A városban továbbra sincs áram és az élelmiszerek is fogynak, legalább 200 ezer ember vár további segítségre, de a segélyt szállító konvojok nem tudnak bejutni, jelenti a SkyNews.A tűzszüneti tárgyalások viszonylagos javulása, és az OPEC közbenjárásának köszönhetően jelentősen visszaestek az olajárak. Utoljára a konfliktus előtt volt 100 dollár körül a hordónkénti ár, és bár a túlzott optimizmus nem feltétlenül indokolt, a visszaesés bizonyosan nem jön jól az orosz hadigépezetnek. Oroszország vámtarifanöveléssel igyekszik ellentartani a veszteségnek.Vlagyimir Putyin egyik elsőszámú propagandaeszközében zavar keletkezett, amikor az egyik dolgozó egy háborúval szembesítő tábával ugrott elő az állami tévé híradójában. Az akciónak kétségtelenül komoly következményei lehetnek mindkét irányba. Az ENSZ arra szólította föl Oroszországot, hogy a bemondót ne érje hátrányos megkülönböztetés, szólásszabadságának gyakorlása miatt.Az Ukrinform összefoglalója szerint 2022. február 24. és 2022. március 14. között Oroszország összes harci vesztesége Ukrajnában meghaladta a 12 000 katonát. Állítólag az orosz hadsereg 389 harckocsit, 1249 páncélozott harcjárművet, 150 tüzérségi rendszert, 64 többszörös rakétakilövő rendszert, 34 légvédelmi harcászati rendszert, 77 repülőgépet, 90 helikoptert, 617 gépjárművet, három hajót, 60 üzemanyagtartályt és nyolc pilóta nélküli légi járművet veszített. (Az ukrán adatokat érdemes némi fenntartással kezelni.)

Szerző(k): Sasvári Marcell
03.
15.
10:07

Cseh-lengyel-szlovén küldöttség indul az ostrom alatt álló Kijevbe

Lengyelország, Csehország és Szlovénia vezetői kedden a jelenleg is tűz alatt álló ukrán fővárosba, Kijevbe utaznak, hogy támogatásukról biztosítsák Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt. Petr Fiala cseh miniszterelnök egy twitter bejegyzésben azt mondta: A látogatás célja, hogy kifejezze az Európai Unió egyértelmű támogatását Ukrajna, valamint annak szabadsága és függetlensége irántA miniszterelnökhöz csatlakozik Janez Janša szlovén miniszterelnök, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Jaroslaw Kaczynski, aki lengyel biztonsági miniszterelnök-helyettes, de egyben a konzervatív kormánypárt vezetője is.Petr FialaKép: AFPAz orosz csapatok keddre már egészen közel kerültek Kijev központjához, és lakónegyedekre is rálőttek, miközben a háborúban álló két ország a következő tárgyalás időpontját egyeztette.(StarTribune)

Szerző(k): Sasvári Marcell
03.
15.
08:34

Egyre jobban bombázzák Kijevet, Washington Kínát fenyegeti - ez történt kedd reggelig

Az orosz és ukrán tisztviselők közötti tárgyalások várhatóan kedden folytatódnak. Mindkét fél szerint jól haladnak a béketárgyalások, de szakértők szerint valószerűtlen, hogy rövid időn belül lezárulna a háború.Több mint 4000 embert evakuáltak hétfőn a frontvonalban lévő ukrán városokból - közölte Iryna Verescsuk, az ország miniszterelnök-helyettese. Az orosz erők csak Luhanszkban tudtak előretörni, az ország többi részén bemerevedtek a frontok. Kijevet az éjszaka heves rakéta- és bombatámadások érték, egy lakóház megsemmisült, több megsérült. Verescsuk azzal vádolja az orosz erőket, hogy civilekre lőttek Kijev térségében.Volodimir Zelenszkij ukrán elnök március 24-től további 30 nappal meghosszabbítaná a hadiállapotot az országban. Arról is beszélt, hogy május közepére Oroszország elveszítheti a háborút.Az Egyesült Államok óva inti Kínát attól, hogy Oroszország segítségére siessen Ukrajnában. Ugyan Peking tagadja, hogy Oroszország hadiellátmányt kért volna Kínától, köztük drónokat és fegyvereket, de Washington nyilvánosságra hozta az erről szóló titkosszolgálati jelentéseket – írja az Al Jazeera.A Fox News egyik tudósítója Kijev közelében megsérült és kórházba került. Korábban a New York Times egykori tudósítóját agyonlőtték egy ellenőrzőponton.Az Ukrinform összefoglalója szerint 2022. február 24. és 2022. március 14. között Oroszország összes harci vesztesége Ukrajnában meghaladta a 12 000 katonát. Állítólag az orosz hadsereg 389 harckocsit, 1249 páncélozott harcjárművet, 150 tüzérségi rendszert, 64 többszörös rakétakilövő rendszert, 34 légvédelmi harcászati rendszert, 77 repülőgépet, 90 helikoptert, 617 gépjárművet, három hajót, 60 üzemanyagtartályt és nyolc pilóta nélküli légi járművet veszített. (Az ukrán adatokat érdemes fenntartásokkal kezelni.) 

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
14.
08:04
A béke feltételei: összejöhet-e Ukrajna semlegessége?

A béke feltételei: összejöhet-e Ukrajna semlegessége?

Az orosz vezetés egyik feltétele Ukrajna sanyargatásának beszüntetéséhez az, hogy az ország váljon semlegessé, ám nem egyértelmű, hogy ez alatt mit kellene érteni. Így a feleknek először a szókincsüket kellene összehangolniuk, hogy legalább a fogalmak, amiket használnak ugyanazt jelentsék Moszkvában, mint Kijevben.

Szerző(k): Komócsin Sándor
03.
13.
09:11

Már Nyugat-Ukrajnát lövik az oroszok, a NATO vegyifegyverektől tart - vasárnap reggeli összefoglaló

Már 18. napja tart az orosz hadsereg inváziója Ukrajna ellen, de egyelőre az ukrán védelmi erők még hatékonyan visszatartják a megszálló erőket. A nagyobb városok közül egyelőre nem sikerült elfoglalni Kijevet és Mariupolt sem, ahogy keleten és délen is lassan tudnak előre nyomulni az orosz egységek.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
12.
18:44
Azonnal tűzszünetre szólította fel Putyint Macron és Scholz

Azonnal tűzszünetre szólította fel Putyint Macron és Scholz

Azonnali tűzszünetre és a konfliktus diplomáciai megoldásának keresésére szólította fel Vlagyimir Putyint Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök az orosz elnökkel szombaton folytatott 75 perces telefonbeszélgetésben

Szerző(k): Szepesi Anita
03.
12.
17:40
Zelenszkij: 1300 ukrán katona halt meg eddig a harcokban

Zelenszkij: 1300 ukrán katona halt meg eddig a harcokban

A háború kezdete óta mintegy 1300 ukrán katona vesztette életét - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat délutáni, kijevi sajtótájékoztatóján. Nyugati források pénteken úgy becsülték, hogy ebben az időszakban mintegy 6000 orosz katona is meghalt.

Szerző(k): Szepesi Anita
03.
12.
09:39
Elraboltak az oroszok egy ukrán politikust, megszólalt Zelenszkij

Elraboltak az oroszok egy ukrán politikust, megszólalt Zelenszkij

Az orosz megszállók elrabolták Ivan Fedorovot, Melitopol polgármesterét. Az ukrán elnök reagált a történtekre, szerinte ez a gyengeség jele, és a megszállók a terror újabb szakaszába léptek - írja az Index.hu.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
03.
11.
14:32

Zelenszkij is megemlékezett a litván függetlenség napjáról

Gratulálunk Litvánia testvéri népének a függetlenség napja alkalmából!

Szerző(k): Szász Péter