Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy mennyire eredményes az energiatakarékos működés az állami hivatalokban, ahol hatvan százalékkal kevesebb földgázt használtak el az egy évvel korábbi mennyiséghez képest.
Szerző(k): Horváth TiborA rúzseladások jelentősen megugrottak tavaly Németországban. Ez komoly negatív előjel a gazdaság egészére nézve.
Szerző(k): EconomxBecslések szerint India népessége április 14-én fogja meghaladni Kína népességét, 2050-ig a világ munkaképes korú (15-64 éves) népességének több mint hatodát adja majd az ország.
Szerző(k): Horváth TiborLondoni pénzügyi elemzők legfrissebb előrejelzése szerint várhatóan csökken 2023-ban a világkereskedelmi áruforgalom értéke, elsősorban az amerikai és az európai import valószínűsíthető visszaesése miatt.
Szerző(k): Horváth TiborKezdődött a koronavírus-járvány miatt szétszakadt beszállítói láncokkal, folytatódott az energia- és élelmezési válsággal, amit súlyosbított az Ukrajnában dúló háború, majd mindennek nyomán égbe szökött az élelmiszer-infláció. A rezsi és az élelmiszer megvásárlása elnyeli a fogyasztók pénzét, ami immáron elvezetett egy újabb válsághoz, mégpedig a világ ruházati iparának kríziséhez.
Szerző(k): Komócsin SándorCsődhullámra figyelmeztet a kriptovalutákkal foglalkozó vállalkozások piacán az ágazat egyik befektető cége, miután bedőlt a virtuális pénz világának egyik nagyon is valóságosan működő tőzsdéje.
Szerző(k): Komócsin SándorSzeptemberben csökkentek a német feldolgozóipar megrendelései, az éves mínusz már jóval 10 százalék felett jár - közölte az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz elmúlt időszakban sok aggasztó jel utalt arra, hogy a kínai gazdaság mély és mindent átható válságtól szenved. Ezen adatok sorát gyarapítja, hogy a kínai központi költségvetés hiánya rekord szintre emelkedett.
Szerző(k): Szabó Dániel