A német bruttó hazai termék első negyedévi csökkenése nem tükrözi a járványvédelmi korlátozások által okozott termeléskiesés tényleges mértékét a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének pénteken az MTI-hez eljuttatott jelentése alapján.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNémetország hazai összterméke (GDP) 2,3 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - közölte pénteken a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
Szerző(k): Szász PéterA kormány tervei szerint jövő kedden a parlament elé terjesztenék a 2021-as költségvetést, ám a kormányban még az alapokban sincs egyetértés - írja a Népszava.
Szerző(k): Szász PéterA magyar gazdaság várhatóan 3,5 százalékkal fog zsugorodni 2020-ban a koronavírus-járvány hatása következtében - állapítja meg a legfrissebb előrejelzésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). Ez a tavaly őszi előrejelzéshez képest 6,6 százalékpontos negatív korrekciót jelent.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSvédország különutas stratégiájának köszönhetően egyelőre úgy tűnik, viszonylag enyhe visszaeséssel megúszta a kronavírus-járványt. Szakértők szerint azonban az év végére már a svéd gazdaság is súlyos recesszióba zuhanhat, miközben eddig jóval több halálesetet regisztráltak, mint a környező országokban.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMagyarországon nem visszaesés, hanem növekedés lesz idén, a jegybank tartja a 2-3 százalékos növekedési prognózisát - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz orosz gazdaság nagyon megsínyli, hogy a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag az egész ország kényszerszabadságon van április eleje óta.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA visegrádi négyek között Magyarországon várható a legnagyobb visszaesés. Az Európai Bizottság legfrissebb elemzése alapján megnéztük, mi történik a V4-eknél, hogyan sikerülhet a koronavírus-válságból való kilábalás.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna