Hiába voltak kedvező személyihitel-kamatok elérhetők, karácsonykor a magyarok nem akartak eladósodni. Miközben hagyományosan sok ilyenkor a fogyasztói hitelkihelyezés, az év 3. leggyengébb adatát produkálták a bankok az év utolsó hónapjában. Most viszont vége lehet a kedvezményes időszaknak, emelkedhetnek a hitelkamatok.
Szerző(k): Szabó DánielA Reuters közgazdászok körében végzett felmérése szerint a tartósan magas infláció idén is jelen lesz az egész világgazdaságban. A globális növekedési kilátásokkal kapcsolatban is pesszimistábbak a szakértők, a fogyasztás lassulására és a kamatlábak eddig feltételezettnél gyorsabb emelkedésére számítanak.
Szerző(k): Szabó DánielCsökkent decemberben a gazdasági hangulatindexek mind az Európai Unióban, mind az euróövezetben az EU Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság, a GD EcFin pénteki jelentése alapján - írj a z MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Mercedes-Benz tavaly a félvezető alkatrészek hiánya miatt öt százalékkal kevesebb autót értékesített, mint egy évvel korábban és ezzel évek óta az első alkalommal a BMW mögé esett vissza az eladási rangsorban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielNagy-Britannia gazdasága októberben alig növekedett, pedig ekkor még az omikron-variáns miatti bizonytalanság nem is éreztette hatását a gazdaságban. A járvány utáni felívelés megállt a briteknél, amiben szerepet játszottak az áruhiányok. Közben az infláció és a piaci volatilitás tovább rontja a növekedési kilátásokat.
Szerző(k): Szabó DánielA Reuters felmérése szerint a kínai ingatlanpiaci visszaesés várhatóan 2022 első felében is folytatódik, a lakásárak és az eladások csökkennek, mivel a szigorú hitelpolitika és a közelgő ingatlanadó visszafogja a keresletet. Az Evergrande és a többi nagy ingatlanfejlesztő fizetőképességi problémái leránthatják az egész kínai gazdaságot.
Szerző(k): Szabó DánielErőteljesen csökkent a világ acéltermelése októberben az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint - számolt be az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA szállítási problémák, az alkatrészbeszerzési nehézségek és a munkaerőhiány együttese már a harmadik negyedévben is korlátot jelentett az ipari termelésben, előre tekintve pedig nem látszik a problémák oldódása, így a negyedik negyedév is komoly kockázatokat hordoz - kommentálták az ipari termelés szeptemberi előzetes adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Szerző(k): K. Kiss Gergely