Pénteken felmentették Kázmér Tibort, a Szent János kórház eddigi főigazgatóját - értesült az Index.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóKétségbeejtő üzenetet küldött a világnak az idei davosi Világgazdasági Fórum: a világ gazdasági és politikai elitjének halvány dunsztja sincs arról mit hozhat a jövő, így azt sem tudják, hogyan kellene elébe menni a változásoknak.
Szerző(k): Komócsin SándorHyeong Tae Kim személyében új ügyvezető igazgató irányítja az LG Electronics magyarországi leányvállalatát, amely régiós központként további 10 délkelet-európai ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Románia, Szerbia és Szlovénia) kereskedelmi tevékenységét koordinálja. Elődje, Bumseop Lee az LG brit leányvállalatának elnökeként folytatja munkáját - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóJanuár elsejétől a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) négy kutatóközpontjában és két kutatóintézetében járt le az eddigi főigazgatók, illetve igazgatók megbízatása. Pályázati eljárás alapján az MTA elnöke döntött arról, hogy a következő három évben kik vezethetik az érintett intézményeket.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEttől az évtől nem a közlekedési hatóság szervezi a tanulóvezetők vizsgáztatását, hanem az állam által alapított nonprofit cég, vagyis a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) Nonprofit Kft. A Közlekedés Tudományi Intézethez tartozó új cég évente 4 milliárd forintnyi bevételt kezel majd. Miért lesz ez jó? - tette fel a kérdést a totalcar.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNincs fejlemény az MVM botrányos beszerzési ügyletében, amelyben 2018 végére be kellett volna fejeződnie az ügy kivizsgálásához szükséges adatgyűjtésnek.
Szerző(k): Komócsin SándorMagyarország miniszterelnökét 2018 gyengülőfélben lévő erős kezű vezetői közé sorolta a Bloomberg publicistája, amin talán szépít valamit, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő is ebbe a csoportba került és a világ többi vezetője is elégtelent kapott a képzeletbeli vizsgán.
Szerző(k): Komócsin SándorMiközben Kína jelenlegi vezetése azt állítja, hogy folytatja a negyven évvel ezelőtt megkezdett gazdasági-ideológiai reformokat, amelyek kiemelték az országot az azt megelőző mély szegénységből, valójában valami egészen más történik.
Szerző(k): Komócsin Sándor