Külföldi példákkal összehasonlítva továbbra is az látható, hogy több régiós ország lényegesen magasabb mértékben finanszírozza a leállás, vagy a részmunkaidős foglalkoztatás miatt kieső béreket, mint a magyar. A veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásáról szóló kormányrendelet módosítója tartalmaz ugyan kedvező elemeket, de továbbra is akadályokat gördíthet a cégek elé. Még mindig nem támogatják azokat, akik teljesen elveszítették a munkájukat - értékelt Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adópartnere.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMár több járműipari multinál is úgy számolnak, hogy a héten bejelentett könnyítések ellenére sem fogják igénybe venni a kormány munkahelyvédelmi bértámogatását. Több száz fős létszámleépítést kezdeményeznek a Continental makói és váci telephelyén, míg a Hankook rácalmási üzemében szakaszosan, hónapról hónapra küldenek el százas nagyságrendben munkavállalókat - tudta meg a Napi.hu Székely Tamástól, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnökétől.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint a most megjelent kormányrendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv adókönnyítő intézkedései révén több mint 200 milliárd forintot hagy a magyar családoknál, vállalkozásoknál és a lakosságnál.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA TÖOSZ levélben kér tájékoztatást a kormánytól az önkormányzatok járvány miatti védekezési költségeinek elszámolásáról és állam általi térítéséről, a veszélyhelyzet alatti önkormányzati feladatfinanszírozásról, a gépjárműadó 40 százaléka elvonásának pótlásáról. A levélben egyebek mellett javasolják, hogy a kormány engedélyezze az önkormányzatok működéséhez éven túli, három éves hitel felvételét, és javasolják azt is, hogy az álláskeresési támogatást emeljék háromról hat hónapra.
Szerző(k): Domokos ErikaGulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az április 16-i kormányinfón ismertette, hogy mekkora összegre számíthatnak a nyugdíjasok évről évre 13. havi nyugdíj jogcímen. Ha a megoldást nem finomítják, az tovább élezheti a magyar nyugdíjrendszer amúgy is komoly egyensúlytalanságait. Van, akinek félmillióval lehet nagyobb a nyugdíja így jövő februárban, más viszont még 7125 forintnál sem kap majd többet - derül ki a Pénzcentrum számításaiból.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormány pénteken állami felügyelet alá vonta a debreceni székhellyel működő Kartonpack Dobozipari Nyrt.-t, amely hazánk egyik nagy csomagolóanyag-gyártója. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter később közölte: az államnak 61,9 százalékos befolyása van már a cégben.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb mint hatvanféle koronavírus elleni vakcinán dolgoznak jelenleg világszerte a gyógyszerfejlesztő laboratóriumok. Az oltást úgy fejlesztik, hogy mindenkinek jó legyen, de – épp a legnagyobb veszélyben lévő – betegek és az idősek esetében előfordulhat, hogy kevésbé lesz hatásos. Ez a jelenleg alkalmazott más betegségek elleni oltások esetében sincs másként, de vannak trükkök, amivel az ő esetükben is lehet javítani a védettségen - olvasható a hvg.hu cikkében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz eleve kapcsolathiányos magyar társadalomban főleg az egyedül élő idősek különösen sok olyan kapcsolattal rendelkeznek, amelyek fenntartása a járvány okozta körülmények között egész egyszerűen ellehetetlenül. A járvány szempontjából különösen veszélyeztetett, 65 évesnél idősebb korosztálynál az elszigetelődés veszélye európai összehasonlításban is igen magas - értékelnek a MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Szociológiai Intézetének kutatói.
Szerző(k): K. Kiss Gergely