Az Alibaba kínai online kereskedelmi portál veszteséggel zárta az idei első negyedévet, miután rekordösszegű büntetést szabtak ki rá a kínai hatóságok. Ez volt a cég első veszteséges negyedéve azóta, hogy 2014-ben bevezették a részvényeit a New York-i Értéktőzsdére (NYSE).
Szerző(k): Domokos LászlóÁprilisban a boltos világ igazán sötét időszakot élt át. Az iparcikkes boltok pedig még rosszabbbul jártak, hiába nyithattak ki április 7-től. A hagyományos iparcikkes boltok a járvány előtti időszakhoz képest piacuk felét bukták el, 300 milliárdból 150 milliárdot.
Szerző(k): Molnár CsabaA második veszteséges évét zárta a 2020-as pénzügyi évvel a japán Nissan autógyár és a folyó pénzügyi évre is veszteséget jelez előre, bár gazdálkodási mutatóinak javulása mellett az előző két évinél jóval kisebbet - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz április 24-i terasznyitás előtt 40 százalékos mínusszal mentek a vendéglők, az elviteles rendjükben. A veszteség 600 milliárdnál tart a korlátozások időszakát nézve, de ez az összeg még növekedni fog, hiszen a terasznyitás és a védettségi igazolványos rendszer csak csonka piacot hozhat. A járvány nem múlt el, így csak 2022-ben lehet majd 2019.
Szerző(k): Molnár CsabaVeszteséget termelt a Marriott International amerikai multinacionális szállodalánc az első negyedévben, mivel a koronavírus-járvány továbbra is visszaveti az utazásokat és így a szobafoglalásokat is. A hétfőn közzétett gyorsjelentés tanúsága szerint 2 milliárd 316 millió dollár bevételre tett szert a március 31-ével véget ért három hónapban, ami 51 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 4 milliárd 681 millió dollárnál. Elemzők nagyobb, 2,38 milliárd dolláros bevételre számítottak - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterPapíron veszteséges volt az a cég, amely Andy Vajda egykori filmproducer és kaszinótulajdonos berakta az özvegyének, Vajna Tímenának szánt örökségét.
Szerző(k): Komócsin SándorJelentősen ledolgozta veszteségét az idei első negyedévben az Aston Martin luxusautó gyártó az egy évvel korábbihoz képest, miközben eladásai több mint megduplázódtak - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA jövő hét végére mindenhol biztonságosan újra lehet nyitni a teraszokat, és ha jó idő lesz, nagy forgalom várható a vendéglátóhelyeken - mondta el a köztévé Kovács László a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.
Szerző(k): Szabó Dániel