A kifejezetten a külföldi turistákra építő éttermek nem hamarkodják el a nyitást - derül ki az Index.hu körképéből.
Szerző(k): Domokos LászlóA kereskedelmi hatóságok nyilvántartásai alapján 2020-ban és 2021 eddig eltelt időszakában a vendéglátóhelyek tizede már bejelentette tevékenységének beszüntetését. Rajtuk a terasznyitás már nem tud segíteni.
Szerző(k): Molnár CsabaÉlelmiszerbiztonsági, élelmiszer-higiéniai ajánlásokkal segíti a nyitásra készülő vendéglátóhelyek működtetését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielHollandiában jövő szerdától kezdve a kormány lazítja a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott korlátozó intézkedéseket, egyebek között megszűnik a három hónapja érvényben lévő kijárási tilalom, és megnyitnak a vendéglátóipari egységek teraszai is.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) örömmel üdvözli a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait, miszerint szükséges lenne a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítása és a reprezentációs költségek után fizetendő adók közül a szociális hozzájárulási adó elengedése év végéig - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagy mértékű nyitás várható a kormánytól, ha elérjük a négymillió magyar beoltottat, ezzel pedig a kultúra és a vendéglátás terén szinte visszakaphatjuk a régi életünket - írja a kormányközeli Magyar Hírlap.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHamarosan nyithatnak a teraszok, de áremelkedés jöhet az ágazatban - véli Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke. A kérdés, hogy a vásárlóerő az első eufória után mennyire tolerálja majd ezt.
Szerző(k): Szász PéterA brit Tesco arra kérte a közösségi médián keresztül az embereket, hogy ha tehetik, támogassák a helyi vendéglátó egységeket. A járvány miatt 2020-ban ugyanis körülbelül hatezer pub zárt be végleg.
Szerző(k): Csernátony Csaba