Az Utiber Közúti Beruházó Kft. tervezheti a szombathelyi vasútállomás felújítását, mégpedig a becsült nettó 856 millió forint helyett nettó 848 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA jelenlegi struktúrában nem lehet 50 százalékos béremelésről tárgyalni a közszférában – mondta Lázár János miniszterelnökségi miniszter a csütörtöki a kormányinfón.
Szerző(k): Papp ZsoltA Mészáros Lőrinc nevén szereplő cég, az R-Kord és a V-Híd Építő Zrt. építheti meg a Püspökladány-Ebes vasútvonali szakaszt 74,9 milliárd forintból - írja a 444.hu.
Szerző(k): Szász PéterA repülőtéri vasúti fejlesztések és a Budapest-Belgrád vonal újjáépítése érdekében új nyomvonalon vezetik a Budapest-Kelebia vasútvonal fővárosi bevezető szakaszát, Soroksár pedig visszakaphatja Duna-partját - írja az MTI a Magyar Idők nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA Vasútépítők Pályatervező, Kivitelező és Iparvágányfenntartó Kft és a Vasútvillamosító Kft. végezheti a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti vonalszakasz villamosítását, továbbá a biztosítóberendezés és a vasúti pálya korszerűsítését. Az ellenérték nettó 23 milliárd 493 millió forint.
Szerző(k): Németh GézaJúnius 16-ától újra járnak a vonatok a dél-balatoni szakaszon, így már nem kell Szántódnál átszállni vonatpótló buszra.
Szerző(k): Domokos ErikaA MÁV Magyar Államvasutak Zrt. nettó 2 milliárd 184 millió forintért kíván zúzott követ vásárolni, hogy azt az óránként 120 kilométeres sebességre kiépítendő pályákhoz használja fel.
Szerző(k): Németh GézaTöbb olyan uniós forrásokkal támogatott, milliárdos vasúti beruházásban bukkant Mészáros Lőrinc nevére a Magyar Nemzet, amelyek közbeszerzésein a cégei nem is indultak, a felcsúti polgármester alvállalkozóként dolgozik be a nyertes cégeknek.
Szerző(k): Domokos Erika