A tőzsdére lépő Snappel 24 millió dollárt keresett egy amerikai középiskola, aki a cég indulása után nem sokkal fektetett a cégbe. A szerencsés befektetés az egyik apukának köszönhető, aki odafigyelt a gyerekeire.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTavaly mintegy 82 ezer vagyonos ember vándorolt ki világszerte, és nem az Egyesült Államok volt a legnépszerűbb célpont. Viszont meglepő módon egy gazdagnak tekintett európai országot hagytak el a legtöbben.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Forbes magazin összesítése alapján ugyan Bill Gates tekinthető a világ legvagyonosabb emberének, azonban ha a politikai vezetőket is számításba vennénk, Vlagyimir Putyin durván lenyomná a Microsoft alapítóját.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNyolc gyanúsítottja van eddig a három éve rejtélyes körülmények között elhunyt Welsz Tamás által hátrahagyott teherautónyi dokumentum alapján költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indult nyomozásnak. Valamennyiüket közokirat-hamisítással gyanúsítják, és egyikük sem közszereplő - tudta meg a Nagy Andreától, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóA felcsúti polgármesternek nagyon jól megy, a fő cége például ezerszeresére (!) növelte a bevételeit – derítette ki az Index. A Fidesz hatalomra lépése óta 29 céget alapított. És ezek csak a látható adatok.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA tavalyi negyedik negyedévben 522 milliárd forinttal, az egész évben pedig 1574 milliárd forinttal, az időszakra eső GDP arányában 5,4 százalékkal, illetve 4,5 százalékkal nőtt a háztartások nettó megtakarítása - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): Papp ZsoltA BDO Magyarország tanácsadó cég szerint jelentősen csökkenhet a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégek száma a számukra kötelezően előírt vagyoni biztosíték több mint kétszeresére emelése miatt.
Szerző(k): Szepesi AnitaA CIB Alapkezelő szerint az idén a magyar gazdasági növekedés 3 százalék fölött, az infláció 2-3 százalék között lesz.
Szerző(k): Szepesi Anita