Újra felpöröghet a privatizáció, hiszen az MNV elektronikus aukciós rendszerén augusztus 27-től lehet licitálni állami tulajdonban is lévő cégekre.
Szerző(k): Vég MártonÚj elnök-vezérigazgatót kapott az MVM Kóbor György személyében, aki szerint indokolt egy nagy, egységes nemzeti energetikai társaságcsoport létrehozása.
Szerző(k): Vég MártonA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által működtetett elektronikus aukciós rendszeren keresztül már nemcsak ingatlanok és ingóságok, hanem társasági részesedések értékesítésére is lehetőség nyílik, a fejlesztéssel teljessé vált az állami vagyonelemek online értékesítésének köre.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA brit uralkodó magánvagyonának nettó értéke 2,9 százalékkal 533,8 millió fontra nőtt 2017-2018-ban - derült ki a brit korona vagyonportfólióját kezelő Duchy of Lancaster friss jelentéséből.
Szerző(k): Domokos LászlóJeff Bezos vagyona immár meghaladja a 150 milliárd dollárt, ez pedig több, mint amennyi Bill Gatesnek valaha volt.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Pallas Athéné Alapítványok 4,316 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat az alapításuk óta, emellett 6,8 milliárd forint értékben több mint 1300 oktatási, tudományos pályázatot támogattak - derül ki az alapítványok negyedéves kimutatásából.
Szerző(k): Domokos LászlóA jelek szerint a vagyonosabb amerikaiak most már drágának tartják a részvénypiacokat és elkezdtek tartalékokat felhalmozni, a részvényekből kiszállnak és várnak egy jobb beszállási lehetőségre. Nem lettek nagyon pesszimisták, de most már van más lehetőségük is, ahogy emelkednek a kamatok.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásŐstermelőként is több mint tízmilliót keresett idén Bánki Erik. A fideszes politikus családi gazdasága jelentősen gyarapodott az elmúlt időszakban - írja a Hírtv.hu.
Szerző(k): Szász Péter