Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miközben az energetikai vállalatok részvényeinek árfolyama a magasabb olajáraknak köszönhetően felfelé indult.
Szerző(k): Szász PéterÉletbe léptek közép-európai idő szerint kedden reggel hat órakor az Irán elleni amerikai szankciók. Az erről szóló közleményt Donald Trump elnök írta alá, majd a Fehér Ház helyi idő szerint kedden délután adta ki.
Szerző(k): Szepesi AnitaGyenge kezdésből emelkedésbe fordultak hétfőn a főbb amerikai tőzsdeindexek a negyedéves tőzsdei beszámoló szezon jó eredményeinek köszönhetően - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaMike Pompeo amerikai külügyminiszter a hét végén hangsúlyozta, hogy Washington mindenképpen következetesen betartatja a közép-európai idő szerint kedd reggeltől foganatosítandó szankciókat, amelyektől azt reméli, hogy magatartása megváltoztatására készteti az iráni vezetést - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaIndexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon a pénteki nyereséges zárás után - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaNagyon komoly növekedési periódust él át az amerikai gazdaság, s attól, hogy fellendülés van, nem is biztos, hogy közeleg a recesszió. Aki ezt hiszi, rosszul gondolkodik - véli James Bullard, a Fed vezetőségének befolyásos tagja.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásSajnálatát fejezte ki az Iránt sújtó amerikai gazdasági szankciók újbóli bevezetése miatt hétfőn az Európai Unió, és egyúttal ismételten leszögezte, hogy mindent meg fog tenni az érintett európai vállalatok védelmében.
Szerző(k): Domokos ErikaDonald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében közölte, hogy idősebb fia, ifjabb Donald Trump 2016-ban azért találkozott a New York-i Trump-toronyban oroszokkal, hogy információkat kapjon Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltről.
Szerző(k): Szepesi Anita