Tucatnyi halottja és több száz sérültje van az Indiában újból kirobbant lázongásoknak. Donald Trump amerikai elnök hivatalos látogatásának apropóján rengetegen tüntettek az ázsiai ország kirekesztőnek tartott állampolgársági törvénykezése miatt, ami hátrányosan különbözteti meg a muszlim vallásúakat.
Szerző(k): Rácz GergőPluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán a keddi jelentős, három százalék körüli gyengülés után - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz amerikai bankszektor a tavalyi évet minden idők második legnagyobb nyereségével, 233,1 milliárd dollárral zárta, ami 1,5 százalékkal kisebb a 2018. évinél - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok kedden a dél-karolinai Charleston városában, a CBS televízió által rendezett újabb tévévitáján Bernie Sanders vermonti szenátorra zúdult az össztűz - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaTovább csökkent szerdán a napi új fertőzöttek száma Kínában, ahol az új típusú koronavírus-járvány már túlnyomó részt a közép-kínai Vuhanra korlátozódik - jelentette az MTI. Európában egyre több országban jelenik meg a betegség, Németországban, Spanyolországban, Ausztriában, Horvátországban és Svájcban is diagnosztizáltak koronavírusos eseteket. Az Egyesült Államokban is várható a vírus terjedése - jelentette be az egészségügyi minisztérium vezetője, aki 2,5 milliárd dollárt kért a megelőzésre és a betegek kezelésére a szenátusban.
Szerző(k): Domokos ErikaKínából ment haza Miamiba Osmel Martinez Azcue, a koronavírustesztje negatív lett, majd a kórház küldött egy 3270 dolláros, azaz több mint 1 millió forintos számlát, ebből pedig legkevesebb 435 ezer forintnak megfelelő dollárt kell kifizetnie.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz időjárási feljegyzések készítése óta a legmelegebb tél vége közeledik az Egyesült Államokban és Európa északi részén, ami részben ismét a klímaváltozásra figyelmeztet, részben örömhír, mert kisebb lesz a fűtésszámla.
Szerző(k): Komócsin SándorA Nevadában szombaton tartott demokrata párti jelölőgyűléseken (caucus) a hétfőn délután nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmények szerint is Bernie Sanders vermonti szenátor győzött - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel