Megkezdte a piac infrastrukturális fejlesztését Tiszafüreden a helyi önkormányzat 186 millió forintból - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanOrbán Viktor miniszterelnök készen áll megtárgyalni az európai uniós pénzek folyósításáról szóló, szerdán ismertetett brüsszeli javaslatot.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanOrszágosan már csak két innovációs pályázatra jelentkezhetnek a vállalatok fejlesztési projektekkel, várhatóan több nem is lesz ebben az uniós ciklusban (2014-2020-ban). A fővárosra és Pest megyére vonatkozó kiírás feltételei viszonylag lazák, túljelentkezés várható; pályázóként akár 600 millió forintot is el lehet nyerni. A vidéki pályázat viszont túl szigorú előírásokat tartalmaz, ezért a 120 milliárdos keretet még nem osztották szét, a februári beadási határidőt kitolták május végére.
Szerző(k): Domokos ErikaKastélyok, műemléképületek, vallási helyszínek és történelmi utcarészek is megújulnak a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése című projekt keretében, amelynek megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a tokaji székhelyű Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel az uniós Széchenyi 2020 programból - közölte a kft. az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaÖsszesen csaknem 1,3 milliárd forint jutalmat osztottak szét eddig a Lázár János vezette Miniszterelnökségen az uniós támogatáslehívások felpörgetésére előírt tervek teljesítéséért. A bónuszok egyharmadát fizették ki eddig - állítja a kancellária, vagyis a kétharmad hátra van. A pénzesőből nemcsak Lázáréknak, hanem három másik minisztériumnak is jutott - értesült a 24.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz EU csalás elleni hivatala, az OLAF szabálytalannak találta a Garancsi István milliárdos nagyvállalkozó és Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató alapkezelő cégeinek Jeremie-programos kiválasztását. Az egyik alap szexpartnerkereső oldalakkal foglalkozó céget is támogatott - az ellenőrök szerint magas áron, és az EU hírnevét sértve. Minderről a 24.hu számolt be.
Szerző(k): Domokos ErikaMegkapták a beígért jutalmukat az uniós támogatásokat menedzselő apparátus dolgozói – értesült nem hivatalos forrásból a 24.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaEnyhén gyengébb forintra, emelkedő részvényárfolyamokra számítanak az Erste Bank elemzői a második negyedévben. A magyar gazdaság elérhette ciklikus csúcsát, de ott is maradhat.
Szerző(k): Lovas-Romváry András