A múlt év végéig már mintegy 120 ezren köthettek államilag támogatott nyugdíjbiztosítást, közülük több mint 50 ezren első alkalommal vehetik igénybe az előző évi befizetéseik után járó adójóváírást. Az Union és az Erste Biztosítók arra hívja fel a figyelmet, hogy a támogatási összeghez a biztosított nem automatikusan jut hozzá, ahhoz a közeljövőben az alábbi néhány egyszerű lépést neki magának kell megtennie.
Szerző(k): EconomxA Vienna Insurance Group (VIG) osztrák biztósítócsoport éves díjbevétele Magyarországon 63-65 milliárd forint, piaci részesedése közelíti a 7 százalékot, alkalmazottainak száma az 1200-at - közölték a csoport hazai piacon tevékenykedő biztosítócégeinek vezetői egy pénteki budapesti háttérbeszélgetésen.
Szerző(k): MTI-EcoSzemélyi változás történt az Erste és az Union Biztosító vezetőségében, előbbinél Sziglová Renátát nevezték ki a társaság pénzügyi területekért felelős igazgatósági tagjának, utóbbinál pedig Almássy Gabriella lett igazgatósági tag.
Szerző(k): portfolio.huEgyre negatívabban látják az emberek nyugdíjba vonulásuk feltételeit: az Union Biztosító által két éve feltett, majd idén megismételt kérdésekre adott válaszok alapján egyre kisebb összegű nyugdíjra számítanak a megkérdezettek.
Szerző(k): EconomxA lakástulajdonosok kétharmada legalább 2-3 évente áttekinti, milyen tartalommal kötötte meglévő biztosítását, az elmúlt öt évben a lakásbiztosításoknak mindössze 26 százalékát cserélték le - derül ki az Union Biztosító felméréséből.
Szerző(k): MTIA kényszerűen felvállalt biztosítási adó ellenére fejlődési potenciált lát Magyarországban a Vienna Insurance Group – jelentette ki Peter Hagen, a VIG elnök-vezérigazgatója, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy konkrét akvizíció egyelőre nincs napirenden.
Szerző(k): Nagy László NándorBár Szlovákia jogerősen pert vesztett az Union egészségbiztosítót tulajdonló holland Achmea társasággal szemben az egészségbiztosítók haszontermelését tiltó törvény ügyében, Robert Fico szlovák kormányfő bejelentése szerint a kormány nem készül fizetni.
Szerző(k): MTITerjeszkedne a magyar piacon a Vienna Insurance Group - mondta a biztosító távozó vezérigazgatója.
Szerző(k): NAPI