ukrajnai_háború

03.
23.
06:06
Kicsi és halálos: nem kell lesajnálni Ukrajnát, bőven van náluk a győzelem eszközéből

Kicsi és halálos: nem kell lesajnálni Ukrajnát, bőven van náluk a győzelem eszközéből

A háború harmadik naptári évébe lépve, momentán egyik fél sem áll közel a légi fölény eléréséhez. Ez pedig többek között arra késztette Ukrajnát és Oroszországot is, hogy továbbfejlessze dróntechnológiáját. Így az ukrajnai háborúban máig valódi drónevolúciót láthatunk, a Moszkva és a Kijev által is nemzetközi segítséggel bevetett mesterséges intelligencia pedig még távolról sem érte el a zenitjét.

Szerző(k): Hercsel Adél
03.
22.
08:23
Orbán Viktor: menetelünk bele egy háborúba

Orbán Viktor: menetelünk bele egy háborúba

A kormányfő szerint háborús pszichózis uralkodik az unióban, amit meg kell állítani, óvatosnak kell lenni.

Szerző(k): T. E.
03.
21.
08:16
Csak egy módon bukhatna meg Putyin

Csak egy módon bukhatna meg Putyin

Az orosz elnök hatalmát csak egy ukrajnai vereség rengetheti meg.

Szerző(k): T. E.
03.
21.
07:31
Varsói beismerés: nyugati katonák is vannak Ukrajnában

Varsói beismerés: nyugati katonák is vannak Ukrajnában

A lengyel külügyminiszter szerint nyílt titok, hogy küldtek már katonákat Ukrajnába nyugati országok.

Szerző(k): T. E.
03.
20.
05:02
Orosz kémfőnök: a franciák az algériai háború óta nem szenvedtek el ekkora veszteségeket

Orosz kémfőnök: a franciák az algériai háború óta nem szenvedtek el ekkora veszteségeket

Szergej Nariskin szerint Emmanuel Macron francia elnök azért halogatja annak elismerését, hogy francia katonák estek el Ukrajnában, mert újabb tiltakozásoktól tart.

Szerző(k): Horváth Tibor
03.
19.
21:55
Berlin további 500 millió euró katonai támogatást ígért Kijevnek

Berlin további 500 millió euró katonai támogatást ígért Kijevnek

A friss adományok között lesz 10 ezer tüzérségi lövedék a Bundeswehr saját állandó készleteiből, a szállítások – amelyekben páncélozott és szállító járművek is szerepelnek – azonnal megkezdődnek.

Szerző(k): Horváth Tibor
03.
18.
21:33
Trump: ha én maradok az elnök, nincs orosz-ukrán háború

Trump: ha én maradok az elnök, nincs orosz-ukrán háború

A republikánus elnökjelölt azt reméli, hogy nem kell választania aközött, hogy fegyvereket küldjön Kijevbe, vagy hagyja, hogy Moszkva lenyelje Ukrajnát.

Szerző(k): Horváth Tibor
03.
18.
07:24
"Ilyen az élet, semmit nem lehet tenni" - így reagált Putyin Navalnij halálára

"Ilyen az élet, semmit nem lehet tenni" - így reagált Putyin Navalnij halálára

Az orosz elnök választási győzelme alkalmából azt mondta, hogy Oroszország jelenleg „az aktív védelem folytatásánál egy kicsit többet tesz" a háborúban. Putyin szerint Moszkvának gondolkodnia kell azon, hogy kivel tárgyaljon majd az ukrajnai békekötésről.

Szerző(k): L. K.
03.
15.
07:04
Így néz ki a magyar sztárpapír külföldről nézve

Így néz ki a magyar sztárpapír külföldről nézve

Száguldott a BUX index, és vele az OTP is az egekbe tör megint. Forintban. Euróban számolva azonban korántsem ilyen kedvező a helyzet, ami vigasztaló, hogy a technikai kép egyelőre pozitívnak tűnik.

Szerző(k): Lovas-Romváry András