A NATO példátlan szankciókat vezetett be Oroszország ellen, de az észak-atlanti szövetség védelmi együttműködés, és nem akar háborút Oroszországgal, nem ad közvetlen segítséget Ukrajnának - ismételte meg pénteken Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Stoltenberg arról is beszélt, hogy Oroszország kazettás bombákat, széles körben tiltott tüzérségi eszközöket vetett be Ukrajnában.
Szerző(k): Domokos ErikaElszállhat év végére az olaj ára az ukrajnai háború nyomán kialakult piaci helyzet és az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt - írja a Business Insider. A napokban ugyan hullámzott a nyersolaj ára, azonban elemzők szerint hosszú távon radikális emelkedés várható.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaA héten egymás után jöttek a Putyin országát egyre jobban korlátozó nemzetközi szankciók, de ezek mellett, a magáncégek is igyekeztek nyomást helyezni az orosz kormányra. A legnagyobb reklámkereskedőnek nem kis piaci kiesést jelenthet az ország elhagyása, de úgy látszik mostanra náluk is betelt a pohár.
Szerző(k): Sasvári MarcellNagyon megnőtt a magyarok körében a valutavásárlási hajlandóság az elmúlt napokban a szomszédban zajló háború hatására. Azonban korántsem mindegy, hogy mit vesztünk, a sokat gyengülő euró a szakértők szerint ugyanis további gyengülésre van ítélve.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA magyar biztosítási piac a Mabisz-tagok jelentései alapján 2021-ben a GDP-t meghaladó ütemben, 10,75 százalékal növekedett. Az ukrán helyzetre reagálva szövetségi és vállalati szinten is segítik a biztosítók a menekülteket.
Szerző(k): Herman BernadettFokozott figyelemmel, fennakadások nélkül dolgozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ukrán határon - közölte a NAV az MTI-vel pénteken.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Ukrajna elleni orosz katonai agresszió miatt az Európai Bizottság azonnali hatállyal felfüggesztette az Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal folytatott együttműködést az Európai Szomszédsági Eszköz határokon átnyúló együttműködési programjaiban (ENI-CBC), valamint, a régiók együttműködését elősegítő Interreg-program balti-tengeri régióját célzó projektjeiben - idézi a brüsszeli testület pénteki sajtóközleményét az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaVlagyimir Putyin orosz államfő megfenyegette mindazokat az államokat, vállalatokat, magánszemélyeket és szervezeteket, amelyek ellenzik az orosz hadsereg akcióját Ukrajnában, hogy ne súlyosbítsák a konfliktust azzal, hogy további szankciókat vezetnek be Oroszország ellen, mert megbánhatják.
Szerző(k): Komócsin Sándor