Az orosz energiaszállítások embargójának árnyoldalaira hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Német Energia- és Vízipari Szövetség, a BDEW.
Szerző(k): Domokos ErikaAmikor a szakértők arról cikkeztek, miért nem fog Oroszország háborút indítani Ukrajna ellen, egy cseh tudós biztos volt benne, hogy háború lesz, majd azt is előre látta, hogy az orosz villámháborús terv irreális. Mint mondja, kezdetben az orosz vezetés volt túl optimista és saját propagandája áldozata lett, míg az ukrán államfő és környezete ezt követően követheti el ugyanezt a hibát.
Szerző(k): Komócsin SándorUkrajnában jelentősen nőtt a roamingoló ügyfelek mobilnet és hanghívás forgalma, Magyarországról a háborús országba indított nemzetközi hívások és SMS-ek száma is többszörösére emelkedett - közölte a Yettel és a Magyar Telekom az MTI érdeklődésére kedden.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ukrajnai sportolók annak ellenére is kiemelkedően teljesítenek, hogy közben hazájukban háború dúl. Van, akinek a szülővárosát bombázták le, egy másik versenyzőnek az édesapja hadifogságba esett.
Szerző(k): Sasvári MarcellNagy-Britannia támogatja Lengyelországot, abban az esetben, ha úgy döntene, hogy vadászgépeket küldene Ukrajnába - közölte kedden Ben Wallace, brit védelmi miniszter.
Szerző(k): Tér DiánaVolodimir Zelenszkij, Ukrajna államfője jelezte készségét arra, hogy megvitassák az annektált Krím félsziget és a két oroszbarát délkelet-ukrajnai bábállam sorsát - írja a Moscow Times Zelenszkij interjúja alapján, amit az amerikai ABC Newsnak adott.- Azt gondolom, hogy az ideiglenesen megszállt területekről és a pszeudoköztársaságokról, amelyeket egyetlen állam sem ismert el Oroszországon kívül, tárgyalhatunk és találhatunk valamilyen kompromisszumot, hogy ezek a területek hogyan létezzenek a továbbiakban - mondta az ukrán államfő. Ezt megelőzően a Kreml azt állította, hogy kész megállítani az orosz katonai manővereket, amint Ukrajna elismeri a Krímet orosz régiónak és a szeparatista Donyeck és Luhanszk régiókat független köztársaságnak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz egyre több Oroszországgal szemben bevezetett szankció eddig alig érintették az orosz földgázvásárlások leállítását. A még beüzemelésre váró Északi Áramlat 2 vezeték engedélyezését ugyan felfüggesztette Németország, de senkinek nincs érdekében elzárni a már működő csapokat, Oroszország legalább annyira függ tőlük, mint az európai országok.
Szerző(k): Sasvári MarcellVolodimir Zelenszkij ukrán államfő kész megvitatni azt az orosz követelést, hogy Kijev ismerje el az elcsatolt Krímet és a Moszkva-barát, Oroszország által függetlenné nyilvánított területeket.
Szerző(k): Komócsin Sándor