Pusztazámoron kellett megfékezni a lángokat.
Szerző(k): Szabó DánielKigyulladt egy több ezer öngyújtót szállító furgon Zalaegerszegen - közölte honlapján vasárnap a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHúszezer négyzetméteren lángol a határ Kisvárda és Anarcs között.
Szerző(k): Szabó DánielHárom kisebb települést ki kellett üríteni Berlin közelében, ahol erdőtüzek pusztítanak, összesen több mint 500 embernek kellett elhagynia otthonát - írja az Index.
Szerző(k): Szabó DánielLeégett egy fa szerkezetű ideiglenes vendéglátóhely vasárnapra virradóra a budai Várban - tájékoztatta Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanVélhetően a keddi viharos időjárás miatt leszakadt egy autópálya-viadukt Genova közelében az olasz A10-es autópályán. Az első hírek szerint 6-12 autó lehet a romok alatt. Nem sokkal délután három után a Belügyminisztérium már 22 halottról számolt be, majd este hatkor azt mondták, legalább 35-en veszítették életüket, köztük egy gyermek is. Nyolc ember súlyosan megsérült, többeket még keresnek. A katasztrófát egy villámcsapás okozhatta - írja a Corriere della Sera, a La Stampa, valamint az Il Foglio.
Szerző(k): Szabó DánielA tűzoltók túlórájának kifizetését, vagy szolgálati időben való elismerését szeretne elérni az Egységes Tűzoltó Szakszervezet.
Szerző(k): Szász PéterCsütörtök este óta ismét égő szalmabálákat oltanak a tűzoltók a Zala megyei Rédicsen - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel