tőzsde

06.
08.
16:48
Enyhe emelkedéssel nyitott New York

Enyhe emelkedéssel nyitott New York

Enyhe emelkedéssel nyitottak irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. A befektetők kivárásra rendezkedtek be a csütörtökön megjelenő amerikai inflációs adatok előtt, míg a Tesla amerikai autógyártó az erős kínai értékesítési adatokra közel 3 százalékkal drágult a nyitás előtti elektronikus kereskedésben - írja az MTI.

Szerző(k): Szász Péter
06.
08.
10:53

Nagyon erős negyedéve volt a 4iG-nek

Az idei első negyedév a 4iG történetében a legerősebb volt, az informatikai vállalat árbevétele 15,27 milliárd forintot tett ki, ami 77 százalékkal mehaladta a tavalyi év azonos időszakáét - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
06.
07.
18:06
Csúcsra jutott az OTP

Csúcsra jutott az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,24 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 48 255,90 ponton zárt hétfőn, az OTP új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.

Szerző(k): Rácz Gergő
06.
07.
08:52
Kétesélyes nap jön Budapesten

Kétesélyes nap jön Budapesten

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. Varga Zoltán senior elemzője szerint.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
07.
07:43
A múlt heti lendület után, vegyes kezdés jöhet a tőzsdéken

A múlt heti lendület után, vegyes kezdés jöhet a tőzsdéken

Vegyes irányú mérsékelt elmozdulásra lehet számítani a hétfői nyitáskor a főbb európai tőzsdeindexeknél. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján az árfolyamindexek 0,2 százalék körüli plusz és mínusz elmozdulással nyithatnak - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
06.
12:34
Piti kínai pénzmosási rendszerre csaptak le az amerikaiak

Piti kínai pénzmosási rendszerre csaptak le az amerikaiak

Megrögzött szerencsejátékos kínai vállalkozók és egyszerű kisemberek között teremtett kapcsolatot egy férfi, akit Las Vegasban kapcsoltak le az amerikai hatóságok. Lei Zhang illegálisan, az amerikai és kínai törvényeket is kijátszva mosta tisztára kínai vállalkozók pénzét.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
06.
10:28

Lanyhulás és történelmi csúcs a BÉT mérlege

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 48 282,14 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet pénteken, ami 2048,85 ponttal, 4,43 százalékkal magasabb az előző heti záráshoz képest.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
05.
08:06
Nem várt akadályba ütköztek a brexit mozgások

Nem várt akadályba ütköztek a brexit mozgások

A nagy befektetési bankok gőzerővel telepítik át eszközeiket és tevékenységüket a brexit után Londonból az európai uniós tagállamokba. A gond csak az, hogy a brókerek egy része nem akar elköltözni a brit fővárosból.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
06.
04.
17:55
Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP

Kirobbanóan jó volt a hangulat pénteken a magyar részvénypiacon, így folytatódott az emelkedés, ennek köszönhetően a BUX és a vezető részvények közül az OTP is új történelmi csúcsra emelkedett - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek. A nyugat-európai tőzsdék is pluszban zárták a hetet.

Szerző(k): Domokos Erika