A három elemből álló új migrációs törvénycsomag új helyzetet teremt, mindenki, így Soros György is eldöntheti, hogy mit csinál: abbahagyja vagy folytatja az illegális migráció szervezését, támogatását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban a kormányzat által Stop Soros névvel illetett tervezetről.
Szerző(k): Domokos LászlóBár a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásait már hat éve lehet alkalmazni, a betartatás annyira nem hatékony, hogy a megállóban dohányzók alig kockáztatnak valamit - írja a kormányközeli Magyar Idők.
Szerző(k): Szász PéterA szerdai kormányülésen bejelentették, hogy a kormány három törvényt hoz, a hivatalos indoklás szerint a Soros-terv ellen. Civil szervezetek listázása, rájuk kivetett külön illeték, és határvédelmi intézkedésekről döntöttek - írja az Index.
Szerző(k): Szabó DánielKicsivel kevesebb törvény és rendelet jelent meg 2017-ben, mint a korábbi években, a Magyar Közlöny pedig fele olyan "vastag" volt, mint 2016-ban.
Szerző(k): Szász PéterKevesebb papírmunkát igényel és a közterhek is elviselhetőbbek, ha valaki az általános adózás helyett a katázást választja. A nyugdíjban azonban megmutatkozhat a döntés hátránya - értékel az Adózóna.hu.
Szerző(k):Január 1-től változnak a postai csekkbefizetéseknél a Magyar Posta pénzmosás megelőzéssel kapcsolatos feladatai. Az állami cég közleményben mutatta be ezeket.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJanuárjától lenne kötelező a háromszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű élelmiszerüzletekben a hulladéküvegek visszavétele a vásárlóktól. A felkészülésre jó, ha marad tíz nap, mivel kihirdetett rendelet még nincs, csak tervezet - értékel a Blokkkk.com. A karácsonyi, szilveszteri vásárlási dömping időszakában kellene konténereket vásárolni, helyet kialakítani, van, ahol a boltban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA jövő év első napjától a nagyobb üzletek kötelesek lesznek visszavenni az üvegeket. A gyűjtő konténert lehetőleg a bejárat mellett úgy kell elhelyezni, hogy az gyalog és autóval is megközelíthető legyen.
Szerző(k): Németh Géza