Az M3 vonal Kőbánya-Kispest kihúzó szakaszán, utasok által nem használt területen az éjjel két metrószerelvény ütközött. Egy harmadik szerelvény annyiban érintett, hogy benn ragadt a szóban forgó területen - közölte a BKV Zrt.
Szerző(k): Szász PéterBukarestben második napja nincs felszíni tömegközlekedés a járművezetők általános sztrájkja miatt, miután a dolgozók a munkabeszüntetésük törvénytelenné nyilvánítása ellenére sem voltak hajlandók felvenni a munkát, és továbbra is a vállalat igazgatójának a lemondását követelik.
Szerző(k): Domokos ErikaA Fővárosi Közgyűlés január 26-án, szerdán tárgyal és dönt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről. Kedvező határozat esetén szó szerint új időszámítás kezdődhet Budapest közösségi közlekedésében. A két első termékkel akár 60 és 120 percig is lehet utazni - adta hírül a BKK.
Szerző(k): Domokos LászlóJövő héten dönt a fővárosi közgyűlés az újfajta, időalapú BKK-jegyek bevezetéséről, a jegyek pedig a döntés után, március elejétől lesznek elérhetőek - idézi a Telex Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest, aki egy sajtó-háttérbeszélgetésen beszélt erről.
Szerző(k): Szász PéterAz év első felében több mint 500 új busz kerül a Volanbusz flottájába.
Szerző(k): Csernátony CsabaA MÁV-HÉV és a Volánbusz közötti megállapodásnak köszönhetően Mogyoródon belül HÉV-bérlettel a Volánbusz járatain, míg Mogyoród, HÉV-állomás és Budapest között autóbuszbérlettel a HÉV-en is lehet utazni - írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Szerző(k): Szász PéterJanuár 22-étől, szombattól nem közlekedik a 224-es buszjárat, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azonban a járathoz kapcsolódó támogatási szerződés megszűnése után is biztosítja számos áruház, szociális intézmény, valamint lakóterület gyors és kényelmes megközelíthetőségét Újpalota és Rákospalota térségében - közölte a közlekedési társaság.
Szerző(k): Szász PéterKét újabb járatnál vezeti be hétvégére a rendszert a Budapesti Közlekedési Központ.
Szerző(k): Rácz Gergő