Befejeződik az M3 metróvonal felújítása, ami azt jelenti, hogy a Lehel tér és Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba május 22-én, hétfő kora délután. A két utolsóként felújított állomás az M3 metróvonal különleges szerkezetű és jelentőségű megállóhelyei.
Szerző(k): Varga CsengeA Lánchíd jelenlegi forgalmi rendje teremtheti meg a lehetőségét az érintett területek zöldítésének, ezért kellene maradnia a Lánchídon az eddigi korlátozásnak Karácsony Gergely főpolgármester szerint.
Szerző(k): Varga Csenge305 ezer forint alatt már képtelenség B kategóriás jogosítványhoz jutni, sőt, az érdekvédők vezetője szerint esetenként 500 ezer forintra rúghat a számla. A fiatalok közül sokan az állami támogatásnak köszönhetően túlesnek az elméleti KRESZ-vizsgán, majd a forgalmival várnak.
Szerző(k): Varga CsengeDöntenek a 37-es számú, Somogyszob–Balatonszentgyörgy vasútvonal jövőjéről, az érintett szakaszon már több mint 15 éve szünetel a személyszállítás.
Szerző(k): Varga CsengeVasárnap már meghaladta a 300 ezret az eladatott vármegye- és országbérletek száma. Még az Operánál lévő BKK automatából is vásároltak belőle.
Szerző(k): Horváth TiborMájus 6-án és 7-én ismét szabad a Pesti alsó rakpart a mozogni és a kikapcsolódni vágyók számára. A rakpartszakaszt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között lehet autómentes környezetben használni. Eközben az elöregedett ivővíz-főnyomócsöveket fogják cserélni, ami a rakpartnyitást is érinti. Mutatjuk, hogyan lehet megközelíteni a bejárható rakpartszakaszt.
Szerző(k): Varga CsengeAz FKF munkatársai folytatják Budapest közterületeinek tavaszi nagytakarítását, két forgalmas hidat is megtisztítanak környezetkímélő technológiával, a külső sáv részleges lezárása mellett.
Szerző(k): Varga CsengeMájus 6-tól új kedvezményes árú Veszprém-Balaton EKF24 napijegyet vezet be a MÁV-Volán-csoport. A 24 óráig érvényes jeggyel a Veszprém környéki vonatokon, Volánbuszokon, sőt a helyi V-busz járatokon is lehet utazni.
Szerző(k): Varga Csenge