A második negyedben az egy évvel korábbi időszakban elért profitnak nem egészen a felét érte el a Telenor, de a vállalat vezetői jónak minősítették a fejlődést, úgy vélik, tartani tudják az egész évi célokat.
Szerző(k): MTI-EcoHosszabb távon a jelenleginél sokkal szabadabban választhatnak mobilszolgáltatót az európai polgárok ha külföldön akarnak internetezni, ha az Európai Parlament és a tagországok elfogadják az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos javaslatát. A telefonálás, az sms-ezés és az internetezés roamingdíjait 2016-ig korlátozná a bizottság.
Szerző(k): Komócsin SándorAz alternatív távközlési piac három meghatározó szereplőjének együttes részesedése is jóval elmarad fő konkurensükétől, a Matávétól. Ennek tükrében kicsi az esélye annak, hogy e cégek erejük összesítésével komoly kihívói lehetnének az egykor monopolhelyzetben lévő vezetékes szolgáltatónak.
Szerző(k): Diószegi JózsefA német Infineon technologies, az amerikai Motorola és az Agere Systems új közös vállalatot hoz létre a távközlési szektor által igényelt félvezetők fejlesztésére, gyártására és értékesítésére. A texasi Austinban székelő, StarCore LLC néven működő cég elsősorban azokat a digitális jeladókat (DSP) állítja majd elő, amelyeket később a különböző félvezetőgyártók a nagyobb lapkákba építenek be.
Szerző(k): Sebő GáborA vállalatok 15 százaléka bizonyos munkakörökbe tartósan nem talál megfelelő munkaerőt. A gazdasági tárca adatai szerint elsősorban a feldolgozóipari és az építőipari vállalatok küzdenek tartós munkaerőhiánnyal. A közepes és nagyvállalatok belső képzéssel, illetve átképzéssel próbálnak meg enyhíteni gondjaikon. Részletek a csütörtöki NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA Kingston Communications Plc észak-angliai alternatív távközlési társaság részvényeinek árfolyama több mint 6 százalékot emelkedett, miután a cég EBITDA-eredményének 33 százalékkal, 8,7 millió fontra való emelkedését jelentette az utolsó negyedévre vonatkozóan. Az árbevétel év/év alapon 37 százalékkal, 51,1 millió fontra ugrott. A teljes idei évben továbbra is 28,3 milliárd fontos EBITDA-t várnak.
Szerző(k): Bana PéterA Deutsche Telekom árfolyama valószínűleg nyomás alá kerül, mivel a versenyhivatal a feltételezések szerint nem hagyja jóvá a cég kábelrészlegeinek eladását az amerikai Liberty Medianak - írta a Handelsblatt. Ezzel szemben a DT árfolyama eddig 0,46 százalékkal erősödött.
Szerző(k): Bana PéterA befektetési kategóriában lévő európai távközlési vállalatok hitelbesorolásainak kilátásai stabilak - derül ki a Moody's ágazati jelentéséből. Ezt a hitelminősítő azzal indokolja, hogy a nagy szereplők alaptevékenységeik terén erős piaci pozíciókkal rendelkeznek és képesek is azokat megvédeni. Üzemi nyereségeik valószínűleg erősek maradnak, és hitelkockázat az alaptevékenységekhez nem kötődő vagyonelemek értékesítése nyomán csökken. A felvásárlásokat valószínűleg a kisebbségi részesedések megerősítése jellemzi majd az idén - írja a Moody's, amely a vezető európai távközlési cégeket átlagosan Baa1 osztályzattal tartja nyilván.
Szerző(k): Bana Péter