Veszélybe került a helyreállítási alapból származó 35,4 milliárd euró, és a kohéziós alapból érkező 76,5 milliárd euró lehívhatósága is. A kormánypárti lengyel bíráknak továbbra is van lehetősége beülni a legfelsőbb bíróságba, ez nem tetszik a Bizottságnak. Kaczyński perre vinné az ügyet
Szerző(k): Vámosi ÁgostonMégsem lehet novembertől újra jelentkezni az ingyenmilliókkal kecsegtető napelem támogatásra, lefújták a pályázat második körét. Az újranyitás feltétele az uniós helyreállítási pénzek érkezése – írja Bank360.hu.
Szerző(k): Herman BernadettA Rossmann drogérialánc novemberben és decemberben két részletben, 70 és 120 ezer forint forint közötti összegben nyújt anyagi támogatást minden kollégának - közölte a cég. Létrehoznak egy támogatási alapot is; összesen 250 millió forintot különítettek el támogatásokra.
Szerző(k): Domokos ErikaAz amerikaiak 33 százaléka választaná újra Joe Bident, ha most lenne az elnökválasztás, januárban ez a szám még 36 százalék volt, az elnök gazdaságpolitikai intézkedéseit 62 százalék elutasítja – derült ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
Szerző(k): Szabó DánielA Bill és Melinda Gates Alapítvány vasárnap Berlinben jelentette be eddigi legnagyobb pénzügyi kötelezettségvállalását a Globális polio (járványos gyermekbénulás) felszámolási kezdeményezéshez.
Szerző(k): Domokos LászlóJoe Biden elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb jelentős harctéri támogatást küld Ukrajnának. A több százmillió dolláros csomagban vannak terepjárók, HIMARS-lövedékek és páncéltörő aknák.
Szerző(k): Szabó DánielAz egyre durvább élelmiszer-drágulás miatt egyre több rászorulóhoz igyekszik eljuttatni a mentett élelmiszereket a Magyar Élelmiszerbank, amely 45 tonna, 100 millió forint értékű adományt szállító konvojt vitt keresztül Budapesten. Nagygyörgy András a Napi.hu-nak azt mondta, mindenféle terméknek van helye, mindene van igény. Beszélt arról is, hogy energiaárak emelkedése miatt bajba kerülhet ez az ellátórendszer.
Szerző(k): Csernátony CsabaUkrán gyártók termékeit árulja majd az Asda egy nemzetközi együttműködés eredményeképpen, a sorba hamarosan beállhat az Aldi és a Costco is.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn