Az EU 100 millió eurót (mintegy 40 milliárd forintot) biztosít az ukrajnai menekültek megsegítésére hét tagállam számára, Magyarország ezúttal nincs az országok között.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a pályázatok. Az előleget 2022 végéig utalják. Összesen mintegy 60 millió euró (24 milliárd forint) európai uniós keretösszeg áll rendelkezésünkre 2029 végéig, hogy a szlovákokkal, a románokkal és az ukránokkal közösen fejlesszünk határmenti projekteket - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.
Szerző(k): Domokos ErikaSzerbia lakónak kétharmada továbbra is támogatja Oroszországot, vagy legalábbis ellenzi, hogy országa csatlakozzon az Európai Unió Moszkva-ellenes szankcióihoz. Azért van olyan forgatókönyv, amikor bekeményítene a szerb nép.
Szerző(k): Komócsin SándorA német Audi autógyártó azt támogatja, hogy a dolgozóknak állandó béremelés helyett egyszeri adómentes kifizetésekkel segítsenek – mondta a vállalat humánpolitikai igazgatója. Németországban a szakszervezetek már a növekvő infláció miatt magasabb béreket követelnek a gyártótól.
Szerző(k): Szabó DánielA Széchenyi Terv Plusz program támogatásával a Prímaenergia Zrt. közel 5 milliárd forintos energetikai projektet valósít meg.
Szerző(k): Szabó DánielHelyi önkormányzati és céges összefogással újranyitott a miskolctapolcai barlangfürdő, amelyet a jelentősen megemelkedett energiaárak miatt kellett - ideiglenesen - bezárni. A termálfürdő emelni kényszerült a belépőjegyek árát.
Szerző(k): Domokos ErikaA japán kormány 29 ezer milliárd jen értékű (200 milliárd dollár) gazdaságélénkítő csomagot jelentett be pénteken. Az intézkedéstől a növekedés felpörgését és a háztartások pénzügyi terheinek enyhítését várják - írja az MTI a Reuters és az AP hírügynökségekre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaÉrvényes az Integritás Hatóság elnöki és elnökhelyettesi tisztségeire kiírt pályázat, mivel mind az elnöki, mind az elnökhelyettesi pozícióra pályázók száma meghaladta a betöltendő pozíciók kétszeresét - közölte Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke pénteken az MTI-vel, de azt még nem, hogy hányan és kik pályáztak.
Szerző(k): Domokos Erika