A kormány a járvány elleni küzdelem részeként folyamatosan csökkenti az állami adókat, számos baloldali vezetésű városban, kerületben azonban emelnék a helyi közterheket. A lakosság és a vállalkozások védelmében el kellett rendelnünk az adóemelési stopot - mondta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek.
Szerző(k): Domokos LászlóKülön nem kapnak támogatást a kormánytól az önkormányzatok, hogy kipótolják az ingyenes parkolás miatt kiesett bevételeiket. Tállai András államtitkár szerint viszont ha bajban vannak, kérhetnek segélyt a kormánytól.
Szerző(k): Szabó DánielA következő hónapokban két alkalommal is külön összegekhez jutnak a nyugdíjasok. Az idősek november elején kapják kézhez a kiegészítő nyugdíjemelést, a jövő év elején pedig a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege érkezik meg a címzettekhez. A két juttatás összesen 125 milliárd forintot jelent - mondta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány szerint nagy segítséget jelenthet a hitelmoratórium az adósoknak, jövőre jön az 53. heti nyugdíj, és a mostani válság pusztítóbb, mint a 2008-as - közölte a Pénzügyminisztérium államtitkára, Tállai András egy interjúban.
Szerző(k): Szabó DánielA koronavírus-válságban egyre népszerűbbé vált az elektronikus fizetés, az idei második negyedévben a kiskerforgalom 4,1 százalékos visszaesése ellenére a bankkártyás vásárlások értéke 12 százalékkal múlta felül a 2019-est - mondta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Világgazdaságnak.
Szerző(k): Domokos LászlóNyolcvanmillió számla adatait küldték be a vállalkozások az adóhivatalhoz 2018 nyara óta az online számla rendszerében. A hatóság olyan adatvagyonnal rendelkezik, amelyből azonnal szinte teljes kép rajzolható fel a magyar gazdaság állapotáról - mondta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt időkben a nyugdíjasok rezsi- és Erzsébet-utalványokat, valamint nyugdíjprémiumot vehettek át többször is, az extra kifizetéseket a gazdaság teljesítménye alapozta meg. Az ilyen juttatások négy év alatt 220 milliárd forintot tettek ki - mondta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek.
Szerző(k): Domokos LászlóHa a parlament megszavazza, a jövőben a magyar állam nem kér sem ajándékozási, sem öröklési illetéket a testvérek közötti vagyonmozgások után.
Szerző(k): Domokos László