A fogyasztók védelme érdekében a jogszerű állapot helyreállításáig az MNB megtiltotta a Novis biztosító öt befektetési egységekhez kötött élet- és nyugdíjbiztosításának hazai terjesztését, mert azok ügyféltájékoztató dokumentumai nem egyértelműen tartalmazzák, hogy a biztosító vállal-e tőke-, illetve hozamgaranciát. A biztosító akkor értékesítheti a jövőben itthon e biztosításait, ha az ügyfelek tőkéjének megóvására, s a hozamra vonatkozó vállalásai tartalmáról előzetesen világos, egyértelmű és pontos tájékoztatást ad fogyasztóinak.
Szerző(k): Szepesi AnitaJapán éveken át exportált olyan stratégiai felhasználású, illetve luxustermékeket Észak-Koreába, amelyeket tiltanak az ENSZ Phenjant sújtó büntetőintézkedései - olvasható a világszervezet több jelentésében, amelyekről vasárnap számolt be a Yonhap japán hírügynökség.
Szerző(k): Domokos ErikaPárizs lakói besokalltak a turistáktól annak ellenére, hogy még nem olyan nagy a zsúfoltság a városukban, mint Barcelonában vagy Velencében. A francia főváros vezetősége meghallotta a nép szavát, és drasztikus intézkedésekkel korlátozza a kis pénzű látogatók mozgását a város belső részeiben.
Szerző(k): Komócsin SándorAz amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) új rendeletet adott ki, amely az eddigi tiltás után a tagállamok hatáskörébe utalja, hogy döntsenek a szénerőművek működtetéséről.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA lakók megelégelték, hogy a közös biztosításból kell kifizetniük a dohányosok által okozott kárt, ezért drasztikus döntést hoztak: 1580 lakás erkélyén tiltották meg a dohányzást Szombathelyen - írja a vaol.hu.
Szerző(k): Szász PéterHa el nem is tiltják a dolgozókat a kínai gyártó eszközeitől, mégis szimbolikus lépés, hogy a német társaság dolgozóit arra kéri a vezetőség, kerüljék a Huawei telefonok használatát. A Deutsche Telekom döntése érthető: az Egyesült Államokban rengeteg érdekeltségük van, miközben épp Amerikai keménykedik az ázsiai társaságokkal.
Szerző(k): Szabó DánielGyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, hogy nyilvánítsák semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül - adta hírül a CCTV kínai állami televízió szerdán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös helyzetét a piaci versenyben az amerikai szankciók által sújtott Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat - nyilatkozta Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, egy hétfőn közzétett interjúban az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna