Elon Musk szavai és a kínai jegybak figyelmeztetése nyomán tovább zuhant a bitcoin árfolyama. Mostanra már elveszítette értékéből mindazt, amit a Tesla beszállásának bejelentése óta nyert.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz amerikai elektromos autógyártó átáll a kobaltmentes lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátorok gyártására a közüzemi méretű energiatárolók piacán. Azzal pörgetik fel a megrendeléseket, hogy az új receptúra szerint készülő akkutelep olcsóbb, kisebb helyigényű és kevesebb alkatrészből is építik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Tesla az amerikai-kínai feszültségek okozta bizonytalanság miatt leállította a sanghaji gyár bővítésére és globális exportközponttá tételére irányuló földvásárlási terveit - közölték az ügyet ismerő személyek a Reutersszel.
Szerző(k): Szabó DánielKomoly bevételről kénytelen lemondani a Tesla, miután emissziós kreditjeinek legfőbb vásárlója felhagy ezek beszerzésével. A Tesla profitgyártása alapvetően a kreditek eladására támaszkodik, így akár bajba is kerülhet.
Szerző(k): Molnár CsabaA vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el a Tesla az első negyedévben, a teljesítményt a rekordnagyságú kiszállítások, az erőteljes kínai kereslet és a környezetvédelmi kreditek is támogatták. A hétfői tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés szerint a márciussal zárult három hónapban a Tesla 10 milliárd 389 millió dollár bevételre tett szert, 74 százalékkal többre az egy évvel korábbinál. Elemzők alacsonyabb, 10,29 milliárd dolláros bevételre számítottak - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEmelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn, miközben a befektetők már a nagy technológiai vállalatok gyorsjelentéseire várnak - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz amerikai szankciók által sújtott Huawei elnöke szerint az Egyesült Államok tiltólistája tehet arról, hogy globális chiphiány alakult ki, mivel mindenki elkezdett készleteket felhalmozni. A különböző iparági szereplők eddig a járvány miatti lezárások nyomán megugró keresletet jeltölték meg a hiány elsődleges okaként
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásCsütörtökön megugrottak az elektromos autót gyártó cégek részvényei. Két ok miatt is optimisták a befektetők: Kínában jól mennek az eladások, az Egyesült Államokban pedig Joe Biden elnök egyszerűbbé tette a vásárlást.
Szerző(k): Szabó Dániel