A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet helyére Nemzeti Földügyi Központot hozott létre a kormány, július elsejei hatállyal, de az új szervezet veszi át a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. és a Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya feladatait is. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaÖntöznének a gazdák, de nincs miből, ezért a hivatalos önözési idő előrehozatalát kérik a termelők, amit hivatalosan a Belügyminisztérium rendelheti el. A gazdák ehhez az agrártárcát a közvetítésre kérik. Ha nem öntözhetnek rövidesen, akkor katasztrófa fenyegeti a korai vetésű növényeket, nem lesz borsó, mák, és vöröshagyma.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA magyarországi termőföld hektáronkénti átlagára mintegy másfél millió forint volt hektáronként 2018-ban - derül ki egy friss elemzésből. Idén újabb csaknem 10 százalékos áremelkedés jöhet.
Szerző(k): Domokos LászlóA szomszéd és a bérlő is ajánlatot tett két eladó földdarabra. Az eladók a szomszédnak adták el a földeket, holott a törvény szerint a vevők rangsorában előbbre állt a bérlő. Az utóbbi azonban késlekedett azzal, hogy a bírósághoz forduljon, így amikor megtette, már kifutott a határidőből. A jogeset a Bírósági Határozatok Gyűjteményében jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaÚjfajta mezőgazdasági stratégiát javasol a méhek és egyéb beporzók populációi hanyatlásának megállítására egy kutatócsoport, amely elképzeléseit már a gyakorlatban is sikerre vitte Üzbegisztánban és Marokkóban - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA debreceni üzemlétesítés kapcsán emlegetett Kismacs melletti értékes szántóföldek helyett egészen máshol épülhet fel a BMW-gyár. Gázvezetékek, vasúti sínek és egyéb fejlesztések árulkodnak arról, hova kerülhet valójában. De az még kérdés, hogy vajon, minek vesz meg az állam akkor 1 milliárd forintért 400 hektárnyi kiváló termőföldet.
Szerző(k): Szabó DánielMár kétszáznál is több település csatlakozott az április végi határidőig "A legszebb konyhakertek" - Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program idei felhívásához. A kert jelentkezések azonban továbbra is folyamatosak, azokat változatlanul fogadják az egész Kárpát-medencéből, így a mostani még nem a végleges adat - közölte Kovács Szilvia karcagi alpolgármester, a mozgalom ötletgazdája az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kormány elkötelezett abban, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon - mondta Lázár János az Európai Bíróság zsebszerződésekre vonatkozó döntésére reagálva.
Szerző(k): Domokos Erika