A nyár közepén lezárult árverési időszak után a napokban az utolsó, három hektár alatti területek is elkeltek, a legnépszerűbbek a nógrádi és a szabolcsi földek voltak - írta szerdai számában a Magyar Idők.
Szerző(k): MTIA héten kormányülés és kabinetülések is voltak, érdemi döntésekről mégsem tudott Lázár János a kormányinfón beszámolni. Tízéves kormányprogram készül a 2018-as választásokra. Az ellenzék, sunnyog és trollkodik - mondta Lázár.
Szerző(k): EconomxA földügyben kezdeményezett népszavazáshoz benyújtott, és elsőre érvénytelennek minősített aláírások másodlagos ellenőrzésénél további, csaknem 250 érvényes aláírást talált a Nemzeti Választási Iroda - jelentette be Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén.
Szerző(k): MTIA kormány által a Földet a gazdáknak programnak nevezett magánosítás nyomán a politikai hatalomhoz közel álló barátok és rokonok, továbbá eddig ismeretlen üzletemberek is feltűnnek az új földesurak között - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a legnagyobb területet Fejér megyében Mészáros szerezte meg.
Szerző(k): EconomxAz őszi jogalkotási program fontos részének nevezte az adózás egyszerűsítését a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIBár már három hete ígérik most sem döntött a kormány, hogy mi legyen a várható 300 milliárdos földárverési bevétellel – derült ki a kormányinfón.
Szerző(k): EconomxMagyarország már nem önellátó fokhagymából: annyit importálunk, főként Kínából, mint amennyit itthon megtermelünk. Makó térségében egyre többen termesztenek gabonát fokhagyma vagy vöröshagyma helyett- írja a Magyar Hírlap.
Szerző(k): EconomxIpari parkok épülnek a földalapba befolyt százmilliárdokból.
Szerző(k): MTI, Economx