Az agrárszektor bruttó hozzáadott értéke 2018-ban változatlan áron 5,9 százalékkal, 1137,4 milliárd forintra bővült, az agrárexport aránya a teljes nemzetgazdasági exporton belül 8,3 százalék volt tavaly.
Szerző(k): Tóth László LeventeA magyar tojástermelők tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat annak érdekében, hogy újragondolják az alternatív tojástermelés kapcsán kialakított terveiket, egyúttal tévhitek helyett a tudatos, fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő tojásvásárlásra ösztönöz a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.
Szerző(k): Tóth László LeventeSúlyos csapást mér a cseh édességgyártókra a brexit, miután termékeik negyede a brit piacon talál gazdára. Van olyan cég, amelynél még ennél is nagyobb a szigetországi vásárlók súlya.
Szerző(k): Barabás JúliaAz USA fokozza az palaolaj kitermelését, nem törődve azzal, milyen hatással lesz ez a fekete arany világpiaci árára. Ezzel keresztbe tesz az OPEC-nek, de a barátainak is, akik éppen ellenkező stratégiát követnek. A jövő évi amerikai elnökválasztás azonban csavarhat egyet ezen a felálláson.
Szerző(k): Komócsin SándorFolyamatosan esik a cukor világpiaci ára a határidős piacokon, amiért leginkább India a felelős. Ha a boltokban nem is lesz olcsóbb ettől semmi, az élelmiszeripari cégek örülhetnek a megnövekedett profitnak. A világgazdaságnak viszont épp úgy nem tesz jót, mint a kereskedelmi háború.
Szerző(k): Szabó DánielAkár 200 millió tonna is lehet a Szerbiában talált lítiumkészlet. Az ásványkincs kiaknázására a legnagyobb bányavállalatok startoltak rá - számolt be a Növekedés.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóBajba kerülhetnek a hazai víziszárnyastartók, ugyanis a kacsáért és a libáért is jóval kevesebbet fizetnek a felvásárlók, mint egy éve, ráadásul a költségek is növekedtek, emiatt sokan veszteséggel zárhatják az évet. Emiatt sokan kiszállhatnak - írta a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóIdén a szélsőséges időjárás miatt kissé elmaradhat a csemegekukorica termés az elmúlt évek 500 ezer tonnás átlagától, a felvásárlási árak emelkednek a Syngenta növényvédőszer- és vetőmag-értékesítő cég szakértői szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna