Peru bennszülött közösségei azzal a szörnyű alternatívával kerültek szembe, hogy vagy elfogadják a kábítószert termelő bűnbandák visszautasíthatatlan ajánlatát az együttműködésre, cserébe a szegénységükhöz mérten jelentős összegért, ami megfosztja őket saját életüktől és kultúrájuktól, vagy megpróbálnak ellenállni ennek, amire válaszul közvetlen nyers erőszakkal fosztják meg őket mindenüktől.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy tonna alumínium előállításán a német cégek 6600 euró veszteséget termelnek. A német iparszövetség elnöke szerint a Bundestag legújabb, 65 milliárd eurós tehercsökkentő programja sem elég, a cégek negyede azt mérlegeli, hogy külföldre telepíti a termelőkapacitásait.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonVégleg búcsút inthetünk a makói vöröshagymának, mivel idén gyakorlatilag megszűnt a hazai hagymatermesztés - számolt be a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóÉvtizedeken át tartó munkával jutott el oda egy Szlovákiában élő magyar család, hogy borászatának termékei bárhol a világon piacképesek. Olyan borokat kínálnak, amelyeket az ínyencek keresnek.
Szerző(k): Komócsin SándorAz ipari társadalmak kialakulása óta a civilizáció léte attól függ, hogy rendelkezésére áll-e elegendő energia a gépei, a gyárai, az irodái és más szervezetei üzemeltetéséhez. Létezik egyfajta átlagos, egy főre eső közvetett és közvetlen energiafogyasztás, ami nélkül ezek a társadalmak nem képesek működni. Ha viszont egyszer csak nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges energia, akkor az egész rendszer összeomlik. A politikusoknak és a szakértőknek az az érdekük, hogy erről mélyen hallgassanak - írta meg a véges világ kérdéseivel foglalkozó, nemzetközi hírű kutató.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó M. IstvánAz orosz olajexportőrök köszönik szépen egyelőre nagyon jól muzsikálnak, legalábbis a nyár utolsó hónapjában annyi fekete aranyat adtak el a világpiacon, amennyit augusztusban eddig még soha nem tudtak.
Szerző(k): Komócsin SándorSkandinávia egyik legambiciózusabb szélerőmű-építési programját futtatja éppen Svédország, ahol már „jönni kezdtek” az előre jelzett eredmények. Sőt, a friss rekordot gyorsan felül is írják majd, mivel másfél év múlva a jelenlegi mennyiség dupláját szeretnék már megtermelni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgzotikusnak nevezhető tulajdonos kezébe került a romániai marosnémeti erőmű, amelyet egy ideje nem használnak. Az új tulajdonosnak új áramtermelő blokkot kell telepítenie a jövő technológiájával.
Szerző(k): Komócsin Sándor