Kapott hideget-meleget a sajtóban Pikó András, Budapest VIII. kerületének polgármester azért a döntéséért, hogy egyik napról a másikra szolgáltatót váltott a kerületi közétkeztetésben. Döntését gyakorlatilag minden lehetséges fórumon támadja a kiebrudalt szolgáltató. A Klassz Menza Kft. vezetése Budapest Főváros Kormányhivatalához és a Közbeszerzési Hatósághoz fordult, de keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken is, igazát keresve. A tét nem csekély: szolid számítások szerint is a VIII. kerületi közétkeztetés 700 millió és egymilliárd forint közötti forgalmat generál évente. A Napi.hu szembesítette Pikó Andrást a vádakkal.
Szerző(k): EconomxAz MNB révén Magyarországon is lesz egy monumentális harcoló medve-bika szobor, emellett egy harmincméteres felhőből kilenc oroszlán is kiugrik majd - szúrta ki a G7.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóAz R-Kord társával együtt nagyjából 40 milliárd forintért végezhet el különféle vasúti munkálatokat, fejlesztéseket, a váci és az újszászi állomást is ők építhetik.
Szerző(k): Herman BernadettA Magyar Nemzeti Bank (MNB) 655 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el a csütörtökön első alkalommal megtartott egyhetes betéti tenderen - közölte a jegybank a honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaVízi élményparkot építhet az Euro Generál és a Fertődi Építő Győrött. A beruházás nettó értéke 19,6 milliárd forint.
Szerző(k): Herman BernadettAz első, új rendszerű hazai és a sokadik németországi naperőmű tender eredményhirdetése szinte egybeesett, így érdemes a pályázati eredményeket összeolvasni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNem fogadott el ajánlatokat a jegybank a hétfői egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), ezzel 134 milliárd forinttal csökken a swapállomány. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 2009 milliárd forintra mérséklődik.
Szerző(k): Szepesi AnitaHa kiemelten közérdekű beruházás épül a településen, nem szedhet a jövőben a helyhatóság közterület-használati díjat az építőktől. Az állami tendereket elnyerő beruházóknak ez öröm, a településeknek - főleg, ha elhúzódnak az építkezések - komoly veszteséget jelenthet az intézkedés.
Szerző(k): Herman Bernadett