Az olasz versenyhivatal 102 millió eurós bírságot szabott ki a Google-ra. A 36 milliárd forintnak megfelelő összeget azért kell befizetnie az amerikai óriáscégnek, mert a hatóság szerint visszaélt piaci dominanciájával.
Szerző(k): Domokos ErikaA Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat segítségével a kínai kormány lehallgathatta a KPN Telecom NV holland távközlési vállalat ügyfeleit, közöttük a holland kormány több tagját - közölte a holland sajtó a KPN által tíz éve készített, nemrégiben kiszivárgott, titkosított jelentésére hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaA PPF befektetői csoport egyelőre nem tervezi értékesíteni telekommunikációs portfólióját, amelybe a magyar Telenor 75 százaléka is beletartozik. Ez derül ki abból az interjúból, amelyet Ladislav Bartonicek, a cég vezetője adott a cseh Seznam Zprávy portálnak és melyet a HWSW.hu szemlézett.
Szerző(k): Szász PéterJelentősen nőtt a Samsung Electronics működési nyeresége a március végével záródott negyedévben.
Szerző(k): Rácz GergőA vállalat immár hivatalosan is bejelentette, hogy kiszáll a mobiltelefon-gyártásból.
Szerző(k): Rácz GergőA szekszárdi Tarr Kft. 671 millió forintos fejlesztéssel elérhetővé tette az Internet Protocol (IP) alapú televíziós szolgáltatást - közölte a távközlési cég az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Digi Communications NV tájékoztatta befektetőit és a piacot 2021. március 29-én, hogy román leányvállalata és a 4iG Nyrt., nem kötelező érvényű megállapodást kötött a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. (Digi Kft.), és a leányvállalatok, az Invitel Zrt. és az I TV Zrt. megvásárlásáról.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Magyar Telekom adózott eredménye 22,9 százalékkal, 16,0 milliárd forintra nőtt 2020 negyedik negyedévében, a 2020-as éves nyereség 4,1 százalékkal, 46,3 milliárd forintra emelkedett, összes bevétele a negyedévben 3,6 százalékkal, 188,9 milliárd forintra, az év egészében egy százalékkal 673 milliárd forintra bővült.
Szerző(k): Rácz Gergő