Pénteken ónos eső, illetve eső és havazás is nehezítette a közlekedést az ország közútjain, országszerte több főúton, valamint autópályákon is balesetek okoztak torlódást. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint a teherautó-forgalmat korlátozzák az országos közúthálózaton.
Szerző(k): MTI, EconomxA közutakba épített eszközökkel februárban kezdik automatikusan mérni az áthaladó járművek terhelését egyelőre tesztüzemben, a rendszer kiépítése folyamatos, a kapcsolódó jogszabály-módosítások pedig tavasszal készülnek el - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t szerdán.
Szerző(k): MTIA berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az M1-en.
Szerző(k): MTIA jövőben a buszok és a teherautók után is átalányban fizethető a termékdíj, továbbá a biológiailag lebomló szemetes zsákok után akkor sem kell termékdíjat fizetni, ha a zsákon nem szerepel feliratként annak jellege. Egyebek mellett ezt tartalmazza a termékdíjtörvény módosítása, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter terjesztett a parlament elé.
Szerző(k): Németh GézaA Pozsonyban tartandó uniós csúcstalálkozó miatt korlátozásokat vezettek be a magyar-szlovák határátkelőhelyeken a szlovák hatóságok.
Szerző(k): MTIA Navistar tehergépjármű-gyártóban vásárolt részesedéssel építi ki pozícióját az amerikai haszongépjármű-piacon a Volkswagen.
Szerző(k): MTI-EcoA kormány a menetíró készülékek (tachográfok) kapcsán azok típusjóváhagyására, a menetíró szerelőműhelyre, valamint a menetíró-szerelőre vonatkozó rendelkezések megszegésére is bírságot állapított meg, amelynek az összege 300 ezertől 1 millió forintig terjed.
Szerző(k): Németh GézaHétfőtől hat napon át fokozottan ellenőrzi a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat a rendőrség a Tispol (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) éves ellenőrzési terve alapján - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.
Szerző(k): MTI