A magyar Alkotmánybíróság egy összeurópai fórum létrehozását kezdeményezi, ahol a technológiai fejlesztések szabályozásának jó gyakorlataikat és problémáikat oszthatják meg a különböző országok alapjogokkal foglalkozó testületei. Az új innovációk szabályozása komoly kihívás elé állítják a jogalkotók, már most is olyan technológiák esetében kellene jogi keretrendszereket kitalálni, amelyek hasznosítását még nem ismerjük – többek között ezekről a témákról beszélt Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciáján.
Szerző(k): Szabó Dániel157 évvel az alapítása után bezár egy illinois-i szabad művészeti iskola, ugyanis a koronavírus-járvány és egy zsarolóvírus pénzügyileg ellehetetlenítette - írja a Bleeping Computer.
Szerző(k): Szász PéterNegyedéves gyorsjelentésével együtt közölte a Siemens, hogy kilép az orosz piacról. A vállalat a Oroszország elleni gazdasági szankciók, a koronavírus-járvány jelentette komplex környezet ellenére is jól teljesített az idei első negyedévben.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Apple nemrég bejelentette, hogy megszünteti ikonikus termékének, az iPod zenelejátszónak a gyártását. Szakértők szerint a 2001-be bemutatott termék koporsójába már az iPhone megjelenése idején beverték az első szöget, de végét a streaming hozta el.
Szerző(k): Szász PéterA hivatalos kereskedelmi adatok szerint Kína teljes Oroszországba irányuló exportja 27 százalékkal csökkent február és március között - írja az rtlklub.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMájus 9-től a 2G-s mobiltelefonok cseréjére is igényelhető támogatás, emellett folytatódik a 3G-s készülékek támogatott cseréje is - írta hétfői számában a Világgazdaság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA vezető amerikai részvényindex eddig 13 százalékot esett az év eleje óta. Azonban ezzel csak a nagyon drága szintről a drága szintre zuhant vissza a részvények értékelése és a szakértők többsége attól tart, még további kellemetlen meglepetések következhetnek.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA mobiltelefon-gyártók évente jelennek meg új készülékekkel, de mintha elfogyott volna a fejlesztői lendület, jelentős újdonságot ezek a frissítések nem hoznak. A régebbi készülékek olyannyira kiszolgálják az emberek többségének igényeit, hogy még a szolgáltatók által preferált kétéves csereciklust sem tartják sokan. A magyarok sem követik az iparág által diktált tempót, legalábbis ez derült ki a Pulzus Kutató lapunk megbízására készített felmérésből.
Szerző(k): Szász Péter