A Facebook, a Whatsapp és az Instagram anyacége a GDPR-szabályozás miatt leállíthatja európai szolgáltatását, ha nem sikerül elérnie, hogy amerikai szervereken tárolja a felhasználók adatait. A Meta egy belső dokumentum szerint komolyan fontolgatja a lépést.
Szerző(k): Szabó DánielÉszak-Korea az elmúlt hónapban legalább kétszer eltűnt az internetről, az állami honlapok elérhetetlenné váltak, ami egyes megfigyelők szerint az ország szerverei elleni elosztott szolgáltatásmegtagadási támadás (DDoS) eredménye volt. A jelek szerint egyetlen hacker, P4x magánakciója radírozta le az észak-koreai internetet és a Kim Dzsongun-rezsimet.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb olcsó iPhone érkezhet a hagyományos formák kedvelőinek márciusban, ez pedig már 5G-hálózatokra is csatlakozik majd. Frissítik az iPad Airt és érkezik a szoftverfrissítés, amelynek köszönhetően végre maszkban is fel lehet oldani az újabb készülékeket.
Szerző(k): Szász PéterMegjelent egy sms-ben terjedő átverés az Egyesült Királyságban, amely a hivatalosság látszatát keltve ígér ingyenes PCR-tesztet - hívja fel a figyelmet a Sophos kiberbiztonsági cég, amely szerint ilyen átverés előfordulhat Magyarországon is. Hasonló csalások már Magyarországon is feltűntek.
Szerző(k): Szász PéterAz általános adatvédelmi rendelet (GDPR) bevezetése elsősorban a nagyvállalatoknak okozott fejfájást, most azonban úgy tűnik, hogy amerikai felhőszolgáltatások európai ügyfelei is kiszolgáltatva érezhetik magukat. Egy régóta húzódó ügy végére most Ausztia azzal tett pontot, hogy a Google Analytics használatát illegálissá nyilvánította.
Szerző(k): Tér DiánaA Facebook anyavállalat, a Meta csütörtökön több mint 237 milliárd dollárt bukott a tőzsdéken, ami a legnagyobb egynapos értékvesztés az amerikai tőzsde történetében. Mindez két dolognak köszönhető: először zsugorodott a közösségi médiás cég felhasználóbázisa, valamint az Apple biztonsági frissítése megpusztította a hirdetési bevételeket.
Szerző(k): Szabó DánielA digitális állami szolgáltatások fejlesztését ígéri az egységes ellenzék a programjában. Kormányváltás után egyebek mellett mindenkinek ingyen biztosítanának 1 gigabyte-os mobilinternet csomagot, az iskolások laptopot vagy tabletet kapnak, a digitális egészségügyi rendszert alkalmassá tennék távvizitekre és távdiagnosztikára is. A közoktatásban legalább 2-3 digitális tananyagot tennének elérhetővé, visszaállítva ezzel a tanszabadságot. Létrehozzák az egységes digitális közigazgatási és közüzemi közszolgáltatások rendszerét; ténylegesen egységes ügyintézési tér kifejlesztését szolgalmazzák.
Szerző(k): Domokos ErikaA Microsoft szerint a Windows-eszközöknek legalább nyolc órán át online kell lenniük ahhoz, hogy a Windows Update-en keresztüli frissítések megfelelően letöltődjenek és települjenek - mondta David Guyer, a Microsoft Windows-frissítésekért felelős programmenedzsere.
Szerző(k): Szász Péter