Oroszország csütörtökön figyelmeztette a Nyugatot, hogy az infrastruktúrája elleni kibertámadások közvetlen katonai konfrontációhoz vezethetnek, és hogy a Moszkva ellen a kibertérben elkövetett akciókra célzott ellenintézkedésekkel fognak válaszolni.
Szerző(k): Szabó DánielVlagyimir Putyin legelszántabb politikai ellenfele nekiment a techcégenek: szerinte a piaci kivonulással meggyengítik az orosz ellenzéket. Az aktivista korábban majdnem belehalt egy mérgezéses támadásba, amiért a Kremlt tette felelőssé.
Szerző(k): Nagy MartinAz elmúlt két évben Magyarországon is nagy lökést kapott az e-kereskedelem, a hazai vásárlók is egyre többször és több mindent rendelnek online, sok webáruház azonban még mindig a hazai szegmensben erős és több okból kifolyólag nem lép a nemzetközi színtérre.
Szerző(k): Tér DiánaÚj, levegőminőség jelző funkciót kapott a Google Maps. A bővítmény az úgynevezett Levegőminőség Index (AQI) mérőszám segítségével mutatja meg, mennyire jó a levegő az adott területen.
Szerző(k): Bodnár BarnaKínai hackerek 2020 óta folyamatosan támadnak különböző cégeket az állami és magánszektorban is világszerte, derül ki az Egyesült Államok több, releváns hatóságának közösen kiadott jelentéséből.
Szerző(k): Bodnár BarnaJúnius 17-28. között a Naprendszer összes bolygója látható lesz a hajnali égbolton egymás után sorakozva. A ritka együttállásra legutóbb több mint ezer éve került sor, és legközelebb 2492. áprilisában lesz lehetőség a megfigyelésére.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy magas és egy közepes besorolású sérülékenységet talált a TP-Link egyik ma is kapható – és népszerű - routerében a KPMG etikus hackere. A magas szintű sérülékenységre a TP-Link már el is készítette a javítást, a közepesre azonban nem, mivel ahhoz a kiberbűnözőknek fizikai hozzáférésre van szüksége. A hacker szerint a routerek piacán átfogó biztonsági szabályozásra lenne szükség, mert minimális biztonsági követelményeknek sem felelnek meg.
Szerző(k): Molnár CsabaAz Európai Parlament napokban elfogadott új irányelvjavaslata alapján minden, az EU-n belül forgalmazott okostelefonnak rendelkeznie kell USB-C csatlakozóval, várhatóan 2024 őszétől. Az unió szerint a cél az elektronikus hulladék csökkentése. Ennek kapcsán utánanéztünk, milyen az e-hulladék helyzet Magyarországon.
Szerző(k): Bodnár Barna