A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 76 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, a lista első helyén egy budapesti lakcímű magánszemély, Reither Zoltán állt 2017. december végén 2,002 milliárd forint tartozással, amiből 668 millió forint adóhiány, 1,334 milliárd forint pedig bírság volt - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaMeglepetésszerűen érkező több százezer forintos számlával, hetekig tartó bürokratikus útvesztővel találkozhatnak azok, akik nem figyeltek eléggé a közművekkel kapcsolatos papírmunkára - hívja fel a figyelmet a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyGyakorlatilag csődbe került Csanádpalota: az önkormányzatnak hatalmas adóssága van, ebből csak a 90 napnál hosszabb ideje fennálló tartozás 6 millió forint - hívja fel a figyelmet a makohirado.hu. A képviselő testület azonban nem szavazta meg az adósságrendezési eljárás megindítását, ehelyett megszorításokkal orvosolná a helyzetet. Nem hivatalos információk szerint már a februári fizetésekre sincs pénz.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTavaly majdnem 5 százalékkal - 609 milliárd forinttal - több adóbevétel érkezett az adóhivatalhoz mint 2016-ban - tájékoztatta s Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. A növekedés mértéke jelentős, még a bruttó hazai termék (GDP) várható növekedési ütemét is meghaladja, és mindezt úgy, hogy 2017-ben összességében 860 milliárd forinttal csökkent a lakosság, a családok és a vállalkozások adóterhe.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKöveteléskezelők bevonásával elkezdi behajtani kinnlévőségeit a nemzeti hulladékgazdálkodási vállalat, ám az egyik önkormányzati szövetség vezetője szerint a cég csak újabb módszerrel fenyegeti ügyfeleit.
Szerző(k): Komócsin SándorFizetésképtelenség fenyegeti a csanádpalotai önkormányzatot; a polgármester adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezte, mivel az önkormányzatnak 90 napon túli lejárt határidejű tartozása is volt már, de a képviselő-testület tagjainak többsége nem támogatta a javaslatot.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kormány több mint 6,5 milliárd forint visszatérítendő támogatást biztosít a pécsi önkormányzat finanszírozási helyzetének rendezésére, további 3 milliárdot pedig annak jövő évi likviditása érdekében - olvasható a Magyar Közlönyben kedden megjelent határozatban.
Szerző(k): Szász PéterÖnkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a lakossági földgázszolgáltatásra december 16. és 2018. január 7. között.
Szerző(k): Szepesi Anita