Tovább emelkedett a cégvezetéstől eltiltott magánszemélyek száma, egy év alatt 13 ezerrel, így összességében már 54 406-an állnak eltiltás alatt - adta hírül az Opten.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy cégnek tartozott egy másik és miután az nem fizetett, felszámolási eljárást indított ellene. Ezt követően a választott bíróság úgy ítélte meg, hogy a felszámolást kezdeményező is tartozik a felszámolás alatt levő cégnek, így az előbbi a tartozás különbözetét meg is fizette a felszámolás alatt lévőnek. A felszámolóbiztos azonban végrehajtást kezdeményezett a felszámolást kérő teljes tartozásának a behajtására.
Szerző(k): Németh GézaTöbb mint 22 ezer végrehajtási eljárás van folyamatban Szerbiában nyugdíjasokkal szemben, akik jövedelmét csak meghatározott határig lehet letiltani.
Szerző(k): Barabás JúliaKülföldi, vélhetően ukrán csalók próbálnak meg pénzt kiszedni a Magyar Telekom ügyfeleiből a szolgáltató nevével visszaélve. Többen jelezték a Pénzcentrumnak, hogy e-mailben keresték meg őket azzal, hogy lejárt számlatartozásuk van, és azt haladéktalanul be kell fizetni.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMajdnem háromszorosára nőtt a lengyelek adóssága négy év alatt, a 26-35 évesek tartozása a legnagyobb a teljes összegen belül.
Szerző(k): Barabás JúliaTavaly Magyarországon a cégek árbevételének mintegy 8 százaléka a késedelmes kintlévőségek behajtásából származott, 2017-hez képest 2 százalékpontos emelkedés történt - derül ki az EOS Csoport 2018. tavaszán készült európai fizetési szokásokat vizsgáló tanulmányából, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanEgy társasházkezelő társaság közbeszerzést írt ki a kezelésében lévő házakban keletkezett hibák kijavítására. A nyertes céggel kötött szerződést felmondta, majd sem a készenléti időre járó díjat, sem pedig a teljesítési biztosítékot nem fizette ki. Végül a bíróság kötelezte fizetésre. A jogeset a Bírósági Határozatok Gyűjteményében jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaA lakosság javuló jövedelmi helyzetét is tükrözi, hogy tavaly a cégek és a magánszemélyek együttesen 15 százalékkal kevesebb fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeztek az egy évvel korábbinál, együttesen 480 170-et - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos Erika