A fővárosi tömegközlekedésről, illetve annak finanszírozásáról egyeztetne a városházával a Nemzetközi Valutaalap – tudta meg a Magyar Hírlap.
Szerző(k): NAPINem tudni, hogy a főváros honnan pótolja majd a dugódíj bevezetéséből tervezett 20 milliárd forintos bevételt. Állami beavatkozásra is szükség lehet ahhoz, hogy Budapest fizetőképes maradjon.
Szerző(k): Tóth KataTarlós István hivatalosan is kezdeményezte a kormány és a főváros között a BKV-ról kötött megállapodás módosítását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.
Szerző(k): MTIAz Alstom hivatalosan is átadta az első Metropolis metrót a Fővárosi Önkormányzatnak. A metrószerelvények ez év szeptember elején állhatnak forgalomba.
Szerző(k): Diószegi JózsefA főpolgármester álláspontja szerint újra kell tárgyalni a kormánnyal a BKV-ról kötött megegyezést, miután a parlament múlt pénteken leszavazta a fővárosi dugódíj bevezetését megteremtő törvénymódosítást.
Szerző(k): NAPISem Tarlós István (Fidesz-KDNP), Budapest főpolgármestere, sem a város más vezetői nem ragaszkodnak a dugódíj bevezetéséhez - közölte György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes pénteken a budapest.hu portálon.
Szerző(k): MTISzeptemberig még biztos nem lehet tudni, hogy hol és mennyit kell majd fizetni a fővárosban dugódíj címen.
Szerző(k): Diószegi JózsefMég vizsgálja a hídpénz bevezetésének lehetőségét a budapesti városvezetés.
Szerző(k): NAPI