Elfogadta a főváros 2013. évi költségvetésének főszámait szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A testület a Fidesz-KDNP képviselőinek 18 igen és az ellenzéki pártok közgyűlési tagjainak 16 nem szavazatával döntött így.
Szerző(k): MTITörvénymódosítást kezdeményez Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester a Római-part üdülőövezeti besorolása miatt, szándéka szerint a továbbiakban csak sport- és rekreációs jellegű épületeket lehetne építeni a területen.
Szerző(k): MTIHatályon kívül helyezheti a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjról szóló tavaly decemberi rendeletét a Fővárosi Közgyűlés pénteken, így idén is a 2012-as tarifák maradnának érvényben.
Szerző(k): MTIAz adósságátvállalási ráta a főváros esetében nem 40 százalék lesz, hanem ötven és hatvan százalék közötti - mondta Tarlós István főpolgármester hétfő reggel az ATV Start című műsorában.
Szerző(k): MTIAkár az állomány ötödét is elküldhetik tavasszal a budapesti Városházáról – értesült a Népszabadság.
Szerző(k): MTIÁtadták a 4-es metró beruházáshoz kapcsolódó, mintegy száz férőhelyes Rákóczi téri mélygarázst. A megvalósítás 1,250 milliárd forintos költségéből 250 millió forintot a Rákóczi téri vásárcsarnokot működtető Csarnok- és Piac Igazgatóság állt, a fennmaradó rész a metróberuházás állami-fővárosi költségvetésében szerepelt - mondta Tarlós István főpolgármester az átadáskor.
Szerző(k): MTI„Számításaink szerint öt-hétmilliárdos többletköltséget jelent, amikor a 4-es metró egyes szakaszát, reményeink szerint jövő márciusban üzembe helyezzük” – ezt Tarlós István budapesti főpolgármester mondta a Magyar Hírlapban szombaton megjelent interjúban; hozzátéve: a teljes vonalon 2014 második felében indulhat el az új metró.
Szerző(k): Index.huMég ebben az évben megnyitják a budapesti Rác fürdőt a közönség előtt – mondta a főpolgármester.
Szerző(k): MTI-Eco