Úgy tűnik, a tanárok jelentős részének elege lett abból, hogy kompetenciáikról szóló portfólió készítésével kell bizonyítaniuk pályaalkalmasságukat az úgynevezett pedagógus-életpálya modell keretében.
Szerző(k): Komócsin SándorNemcsak az oktatási-nevelési intézményeket, hanem az igazgatókat, pedagógusokat is eljárás alá vonhatják, ha nem teljesítenek megfelelően. Az újfajta "komplex ellenőrzést" az Oktatási Hivatal által kijelölt szakértői bizottság végzi majd, de külső szakértőket is bevonhatnak - értesült a Népszava.
Szerző(k): Domokos ErikaA tanároknak kötelező 2024-ig megszerezni az előmeneteli rendszer pedagógus II-es fokozatát, amit a jelenlegi közoktatásban dolgozó oktatók nagy része nem teljesíthet. Már most is 12 ezer fő hiányzik a rendszerből - állítja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), amely az életpályamodell újragondolását javasolja. Úgy becsülik, hogy enélkül is a következő öt évben legalább 22 ezer pedagógust veszít majd el a közoktatás.
Szerző(k): Szabó DánielA pedagógusok elégedetlenek a szociális helyzetükkel, de nem mernek megszólalni, egyebek mellett azért, mert attól tartanak, hogy ha kenyértörésre kerülne a sor, akkor a kormány központosított igazgatási rendszerében megakadályozhatják, hogy bárhol az országban elhelyezkedjenek.
Szerző(k): Komócsin SándorPerrel fenyegetőznek a be nem oltott tanárok Izraelben, miután a kormány egy úgynevezett zöld igazolványhoz kötné a munkavégzésüket. Ha ilyet nem tudnak felmutatni, akkor fizetés nélküli szabadságra mehetnek - írja a The Times of Israel.
Szerző(k): Szász PéterA Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőség szerint egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező önképzőkör csábítja el az intézmény diákjainak egy részét, miközben az egyetem infrastruktúráját felújították.
Szerző(k): Komócsin SándorÖsszehasonlíthatatlanul többet keresnek a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatói, mint például az ELTE tanárai, miközben nem külföldi sztár tanárokról van szó. Van, aki tízezer eurós ösztöndíjat szakít.
Szerző(k): Komócsin SándorNem oldja meg hosszabb távon a középiskolai tanárok "haknizása" - az, hogy több iskolában tanítanak -, a tanárhiányt, mert kevesen választják ezt a pályát, ma is sok nyugdíjas tanár visszahívnak az iskolába, hogy betömjék a lyukakat.
Szerző(k): Komócsin Sándor